A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt vesztegetés elfogadása miatt azzal a felszámolóbiztossal szemben, aki mintegy 17 és fél millió forintot vett át a cég korábbi ügyvezetőjétől, miután megígérte, hogy elintézi azt, hogy a társaság vagyonát az ügyvezető másik cége szerezze meg - írja közleményében a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség.
Szerző(k): Szabó DánielElkelt a CBA tavaly májusban felszámolás alá került franchise partnere, a Palóc Nagyker szolnoki üzlete. A több mint 2000 négyzetméteres ingatlant a nyílt liciten 460 millió forintért vitték el, ami több a 399 millió forintos becsértéknél és egy hajszállal a 458,77 milliós kikiáltási árnál is magasabb - értesült a 24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyarországi édesipari vállalkozások árbevétele 2012 óta emelkedik, ugyanakkor a növekvő cégszám mellett kimutatható alkalmazotti létszámcsökkenés aggodalomra adhat okot - állapította meg az Opten céginformációs szolgáltató.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy amerikai csődbíró pénteken jóváhagyta a The Weinstein Co. árverésének eljárási folyamatát - számolt be az Infostart az MTI híre alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóSzeptemberben csődöt jelentett, nemrég pedig felszámolásra ítélték a világ valaha volt legnagyobb játékbolthálózatát, a Toys R Ust. Már megy a kiárusítás, de az utolsó utáni pillanatban valaki mentőövet dobna a márkának - számolt be a hírről az Index.
Szerző(k): Domokos ErikaFizetésképtelenné vált és elindult a felszámolása a fegyverneki Kunhalom Tej Kft. mezőgazdasági cégnek, amelyben közvetve Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester is érdekelt.
Szerző(k): Domokos ErikaHúsvétig megkapják elmaradt munkabérüket a szombathelyi Styl Fashion Kft dolgozói, a tulajdonosok pedig mindent megtesznek azért, hogy a ruhagyár tovább működhessen - közölte az ügyvezető az MTI-vel. További 320 millió forint állami segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy talpra álljon a cég.
Szerző(k): Domokos ErikaIdén februárban egy hónap alatt 472 építőipari céget alapítottak, ami az elmúlt négy év legmagasabb értéke - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel kedden. A fizetési és munkaerő-piaci nehézségek azonban az ágazat jelentős részét érintik
Szerző(k): K. Kiss Gergely