Újabb pereket indít a brókerbotrányban érintett Quaestor és a Buda-Cash felszámolója a hitelezők érdekében.
Szerző(k): Domokos ErikaA múlt évben mintegy 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon, ez 14 százalékkal kevesebb a 2016-osnál ugyanakkor az elindult felszámolási eljárások száma emelkedett - adta hírül a Coface hitelbiztosító.
Szerző(k): Domokos LászlóSzerdán eldőlhet az immár nyolc éve üresen álló Rác fürdő sorsa. A Fővárosi Közgyűlés döntését követően a fürdő és a mellette levő hotel a főváros tulajdonába kerülhet - a kérdés csupán az, "mennyibe fáj" ez majd az adófizetőknek.
Szerző(k): Szakonyi PéterTavaly 266 milliárd forint adótartozás behajtásáról mondott le a NAV a felszámolásokat érintően. A jelentős adóhiánnyal rendelkezők új listájára 76 cég és magánszemély neve került fel, míg egy évvel korábban 260. Gáspár Győző lekerült a szégyenlistáról.
Szerző(k): Domokos ErikaÁllami kártalanítási programot kezdeményeztek a Szeviép-ügy még működő károsultjai, azt kérik, a kormány fizesse ki azt a mintegy egymilliárd forintnyi tartozást, amellyel több mint nyolc éve adósuk a szegedi központú építőipari vállalkozás - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaEz év június 26-ig minden uniós országnak létre kell hoznia a nemzeti fizetésképtelenségi nyilvántartást, majd egy év múlva ezeket össze kell kapcsolni. A magyar nyilvántartás létrehozásáról szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaA hitelezők beperelnék az Etihad légitársaságot az Air Berlin csődje miatt, követeléseik értéke elérheti a kétmilliárd eurót.
Szerző(k): Domokos ErikaNégyezer új céggel, hatéves cégalapítás rekorddal, felfutó termeléssel zárt az építőipar 2017-ben. A céginformációs mutatók már-már a kétezres évek elejéhez hasonló hangulatot tükröznek, az adatok értelmezése azonban azt mutatja, hogy a szektor nem szabadult meg korábbi problémáitól - véli Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója.
Szerző(k): Szepesi Anita