Nagyszabású programot indít a brit kormány a hajléktalanság felszámolására Angliában. A hétfőn ismertetett tervek szerint 100 millió fontot fordítanak megelőzésre, a lakhatás javítására és egészségügyi kezelésekre, hogy 2027-re senki se legyen fedél nélkül - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz energetikában és az építőiparban nő, minden más ágazatban csökken a cégek száma Magyarországon.
Szerző(k): Szepesi Anita2018-ban 902-vel kevesebb közúti árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, mint 2016-ban – derül ki az Opten adataiból.
Szerző(k): Domokos Erika2016-ban 680 ezer vállalkozás működött Magyarországon, 11 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az új cégek "túlélési aránya" az elmúlt öt évben csak 37 százalékos volt. A vállalkozói aktivitás a főváros és a Balaton vonzáskörzetében volt a legnagyobb - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos ErikaTovábbra is a termelési volumen növekedése és erős cégalapítási kedv jellemzi az építőipart. A második negyedévben 1187 új cég jött létre, ami ugyan 6 százalékkal elmarad az első negyedévtől, de 12 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál. 2012-2016 között csak 6-700 új építőipari cég jött létre negyedévenként.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Országgyűlés kedden elfogadta a jövő évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot, amely 42 jogszabályt módosít - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaIgen olcsón, alig több mint másfél milliárd forintért kelt el az Aranymúzuem épülete. A vevő egy rejtélyes hongkongi üzletember magyarországi vállalkozása. A múzeumban tárolt műkincsek sorsa továbbra is bizonytalan, bár egy részüket már évek óta nem tudják eladni.
Szerző(k): Szakonyi PéterLényegében nemfizetésre buzdítja a cégeket egy törvénymódosítási javaslat, amely gyökeresen avatkozik bele a felszámolás rendjébe. A tervezet szerint ha valakinek már jogerősen elrendelik a felszámolását, de kifizeti a vitatott számlát, akkor a hitelező hozzájárulása nélkül is megszűnik ellene a felszámolási eljárás - szúrta ki az Index.
Szerző(k): Szepesi Anita