11 százalékkal emelkedtek globálisan a nukleáris fegyverekre fordított kiadások 2024-ben. 10 millárd dollárt költöttek az atomfegyverrel rendelkező államok az arzenáljaik modernizálására, illetve bővítésére – olvashatjuk egy jelentésben.
Szerző(k): Benkó EszterDonald Trump szimpatizál a németekkel: míg eddig az újabban hátrahagyott barátja, Elon Musk hatására ellenszenvét mutatta ki a nyugat-európai nagyhatalom vezetése felé, az új, konzervatív kancellár meghódította a szeszélyes amerikai elnököt. Friedrich Merz csütörtöki washingtoni látogatásán elfogadtatta, hogy Európa és különösen Németország, kulcsszereplő lesz a világpolitika alakításában, míg Trump jelezte, hogy már kitalálta, mikor csap szét az ukrajnai háborús felek között.
Szerző(k): Thurzó KatalinGrandiózus vállalásokkal lépett a Bundestag színpadára Friedrich Merz új német kancellár szerdai székfoglalójában, amelyben az európai békerend erős védelmét, a magyar gazdaság számára is ígéretes versenyképességi fordulatot, illetve a bevándorlás reformját ígérte.
Szerző(k): Thurzó KatalinÓva inti az új kormányt az eddig jellemző pénzszórástól a hadseregnél a Német Külügyi Tanács vezetője, aki szerint Európa nem ébredt fel időben Putyin lépéseire, de most már sürgető az átállás a háborús gazdaságra. Tom Enders szerint az USA-tól független, „euro-NATO” létrehozása lehet az egyetlen kiút az orosz támadási tervekkel szemben, ehhez a politikusok előbb-utóbb be kell vallják az lakosságnak, hogy érkeznek a kötelező katonai szolgálatra szóló behívók is.
Szerző(k): Thurzó KatalinSzakértők is próbálják értelmezni, hogy mire gondolhatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a leleplezőnek szánt, most nyilvánosságra hozott felvételen. Vajon gyökeresen átírhatja a kormány békepárti narratíváját? Magyar Péter csúnyán mellélőtt? Egy „zs"-kategóriás őszödi beszéd tárult elénk? Lepkefing? Lássuk.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsJóllehet a vajdasági magyar Német László bíborost nem sorolják a legesélyesebbek közé a pápaválasztáson, mégis úgy emlegetik, mit aki híd lehet Kelet és Nyugat között. Nézeteivel és a katolikus egyházról alkotott víziójával közel állt Ferenc pápához.
Szerző(k): G. É.A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentése szerint az emelkedő trend már sorozatban tizedik éve tart.
Szerző(k): Kiffer AnnaA marokkói hadsereget fegyverzik fel légvédelmi rakétákkal és más katonai felszerelésekkel.
Szerző(k): G. É.