A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon az özvegyi nyugdíjban részesülők 90 százaléka nő. Sokan közülük viszont enyhítenének az ellátás feltételein.
Szerző(k): Z. B.Az özvegyi nyugdíj szabályai három pontban változtak: élettársak csak meghatározott feltételek mellett, az elvált házastársak ideiglenes ellátásra jogosultak, a nyugdíjas házastársak esetében pedig az együttélés és a házasság időtartama számít.
Szerző(k): T. E.Farkas András szerint a Férfiak40 program bevezetése a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát veszélyeztető, rendkívül kockázatos vállalkozás lenne. Az intézkedés költsége meghaladhatná a 400 milliárd forintos tételt, miközben a Nők40 és a 13. havi nyugdíj költségigénye együttesen már jelenleg is ezer milliárd forintos kiadást generál minden évben.
Szerző(k): V. Á.A Nők 40 koncepciójának is megvan az ára, a korkedvezményt igénybe vevők számára ugyanis később már nem számítják újra a nyugdíj összegét, ha valaki betölti a 65. életévét.
Szerző(k): Sándor ZoltánNem értik a nyugdíjasok, hogy miért nem figyel a kormány azokra a jelzésekre, amelyek szerint egyre több a nehezen megélő idős ember. Úgy vélik, nekik kellett volna többet adni, a magasabb nyugdíjból élőknek pedig kevesebbet. De azt sem értik, miért utalványon, postán kapják a juttatást, amikor annak is milliárdos költsége van.
Szerző(k): L. K.Bár az érintettek örömmel fogadták a 30 ezer forintos támogatást, a Nyugdíjguruhoz érkező kommentekből kiderült, hogy egyesek többre számítottak.
Szerző(k): T. E.Kiderült, hogy csökkenthetik-e a nyugdíjunkat az alacsonyabb jövedelmi elemek. Nyugdíjszakértő oszlatta el a felmerülő kételyeket.
Szerző(k): S. Z.Ma Magyarországon a 2 millió öregségi nyugdíjasnak nagyjából a tíz százaléka dolgozik valamilyen jogcímen, ami jelentősen elmarad az élen járó európai országok átlagától. Ugyanakkor van itthon egy jelentős nyugdíjas dolgozó réteg, akik láthatatlanul, cserébe nagyon aktívan járulnak hozzá a hazai GDP-hez.
Szerző(k): Hercsel Adél