A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamatszint 0,90 százalékon tartásáról és a változatlan kamatfolyosóról - közölte a Magyar Nemzeti Bank a szeptember 18-ai kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében honlapján szerdán.
Szerző(k): Szabó DánielÉrdekes jogesetet osztott meg az Európai Bíróság egy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyben.
Szerző(k): Szász PéterBándi Gyula szerint az Alkotmánybíróság felelős döntést hozott, amely emlékezteti a döntéshozókat, hogy felelősségük van a nemzeti kincsek védelmére, így az ivóvízkészletek kezelésekor nem a pillanatnyi érdekeket kell nézniük. Nem árt figyelembe venniük a szakmai, tudományos anyagokat, hogy ne az ország jövője ellen lépjenek.
Szerző(k): Szabó DánielMegjelent a kormany.hu-n azon települések listája, amelyek idén lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatásra pénzt nyertek.
Szerző(k): Szász PéterA 2014-2018-as ciklusban 96 darab, titkos, úgynevezett háromezres határozatot hozott az Orbán-kormány. Idén május óta pedig újabb kilencet - tudta meg a Zoom.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóMilos Zeman cseh államfő bűncselekménynek tartja Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállását a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei által, de a központi prágai félévszázados évfordulós megemlékezés alkalmával nem kíván nyilvános beszédet mondani - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielSzlovákiában adó- és járulékmentes üdülési csekket vezetnek be, amelyet belföldi utazásra használhatnak fel az emberek.
Szerző(k): Barabás JúliaA BKV vizsgálja, hogy saját hatáskörébe vonja-e a milliárdokat termelő városnéző buszos szolgáltatást. Ha államosítják a bizniszt, akkor egységesíthetik a buszok arculatát.
Szerző(k): Komócsin Sándor