A lengyel kormánypárt nekiláthat a külföldi tulajdon visszaszorításának a médiában. A végrehajtó emberek állítólag arra várnak, hogy a párt mindenható elnöke meghozza a döntést erről.
Szerző(k): Barabás JúliaTöbb jogszabály, köztük a társasházi törvény módosítását is indokoltnak tartja a birtokperek országos vizsgálata nyomán a Kúria - mondta Orosz Árpád, a Kúria tanácselnöke, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a vizsgálat eredményeit összegző háttérbeszélgetésen az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMájusban egy újabb jegyvizsgálót ért támadás a társaság vonatán. A szakszervezet hiányolta a hathatós intézkedéseket, amelyre most a cég újabb biztonsági lépéseket tesz. A veszélyes vonalakon párosával mehetnek a kalauzok, rendőrök is velük tarthatnak. A hangosbemondókon pedig tájékoztatókampányba kezdenek.
Szerző(k): Szabó DánielSok-sok év elteltével kaphatnak anyagi elégtételt azok, akiknek rokkantsági ellátását jogsértően csökkentette a kormány.
Szerző(k): Komócsin SándorA tervek szerint szeptemberben kezdődhet meg a belvárosi Vörösmarty tér és környékének felújítása, amely várhatóan több ütemben eltart majd jövő év augusztusának végéig - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyel kormány dönteni akar arról, hogy elkezdjék-e az ország első atomerőművének építését. Hosszú vita végére tehetnek pontot, miközben az biztos, hogy fejlesztik a szélenergia termelését.
Szerző(k): Barabás JúliaA Közbeszerzési Döntőbizottság (kdb) 1 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), a 19 megyeszékhely fogyasztóvédelmi irodájára kiírt közbeszerzés miatt. A határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaKavicsbánya nyitásáról rendeznek népszavazást június 10-én a Tolna megyei Madocsán, amelynek határában a Bet-Bau Kft. tervez kavicsot kitermelni - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel