Mivel foglalkoznak a coach-ok, milyen szerepet töltenek be manapság, amikor sok cég nem talál megfelelő embereket és a közép-és felsővezetők kvalitásai kapcsán is sok panasz érkezik? Többek közt ezekről beszélgettünk Bánhidi Brigitta vezetőfejlesztővel, a ″Többet, kevesebbel!″ alapítójával.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAzt a kérdést kellett tisztáznia az Európai Unió Bíróságának, hogy tisztázni kell-e a kezelési költség mögötti szolgáltatásokat, vagy jogtalanul számította fel ezt a bank százalékarányosan. Az ítélet szerint a hitelező nem köteles arra, hogy a hitelszerződésben részletezze a szerződés valamely feltételében előírt költség ellenében nyújtott valamennyi szolgáltatás jellegét.
Szerző(k): Szabó DánielUgyan olyan elbírálás alá kell esnie egy külföldi kamionosnak, mint egy magyarnak, a hazai hatóság uniós jogot sértett, mikor nem így tett - mondta ki az Európai Bíróság.
Szerző(k): Szász PéterKüszöbön áll a döntés Horvátország belépéséről a schengeni övezetbe, ami már idén megkönnyítheti a magyar turisták átjutását is a szomszédos országba.
Szerző(k): Barabás JúliaSkócia legfelsőbb polgári bírósága jogsértőnek találta, hogy a kormány kezdeményezésére a királynő mint államfő szokatlanul hosszú időre elhalasztotta a londoni parlament ülésezését.
Szerző(k): Komócsin SándorIdén és jövőre megnézik, hogy mennyire alkalmasak a fesztiválok betartani az önkormányzati csendrendeleteket, utána léphet a Balatoni Fejlesztési Tanács.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint 2600 rab kapott kegyelmet Kubában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA török legfelsőbb bíróság pénteken hatályon kívül helyezte azokat a súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésről szóló ítéleteket, amelyeket még 2018 februárjában szabtak ki három neves török újságíróra, miután a vád szerint előre tudtak a 2016. július 15-ei puccskísérletről, és hatalomátvételre szólítottak fel - közölte az Anadolu török állami hírügynökség az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel