Félidejéhez érkezett a lakásbiztosítási kampány, az elmúlt két hétben 160 ezer szerződés mozdult meg. A piaci szereplők és a jegybank is arra számít, hogy az utolsó egy hétben lesz a legtöbb felmondás és átkötés.
Szerző(k): Horváth BalázsJovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetsége (MATOSZ) elnöke szerint már olyanok is voltak, akik a támogatásban reménykedve félbe hagyták a megkezdett tanfolyamokat és a vezetés órákat.
Szerző(k): L. K.A független alkusszövetség 100 ezres mozgásra számít a lakásbiztosítások piacán. Adataik szerint a díjak 20-30 százalékkal csökkentek. Lapunk kérdésére Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja elmondta: a hitelfelvétellel egyidejűleg megkötött biztosítási szerződéseknél alaposan át kell nézni a feltételeket egy váltás előtt. Cikkünkből az is kiderül, mi a különbség a piaci és az újjáépítési érték között.
Szerző(k): Horváth BalázsSok-sok kedvezményekkel csalogatják az ügyfeleket a biztosítók, de még így sem váltottak sokan lakásbiztosítást a CLB adatai alapján. A Netrisknél 15-szörös a növekedés a kalkuláló ügyfelek számában.
Szerző(k): H. B.Az Insura adatai szerint a kampány első három napjában három biztosító vitte el az új szerződések több mint felét. Az újonnan megkötött szerződések átlagdíja jelentősen csökkent a tavalyi átlagtól.
Szerző(k): Horváth BalázsA mai naptól egy hónapon át ingyenesen válthatunk lakásbiztosítási szerződést, sőt akár biztosítót is. Érdemes élni a lehetőséggel, ugyanis nemcsak olcsóbb, hanem akár hatékonyabb is lehet egy újonnan megkötött szerződés. A Hungarikum Alkusz szakértőivel összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Szerző(k): Horváth BalázsTöbb tízezer forintot is kitehetnek egy évben a banki költségek, amelyeknek összességében a 40–50 százaléka is lehet a tranzakciós illeték.
Szerző(k): Vermes ÁdámNagy erőkkel készül a lakásbiztosítási kampányra a korábbi Wáberer Biztosító, amely február 15-től Gránit Biztosítóként folytatja működését. A Gránit Bankkal kötött stratégiai együttműködési megállapodásának köszönhetően a biztosítótársaság a pénzintézet szakmai hátterére is építhet a jövőben, emellett a bank széles ügyfélköre számára válnak elérhetővé biztosítási termékeik. Nyilasy Bencével, a Gránit Biztosító Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsA március elsején kezdődő kampány sokat alakíthat a biztosítási piacon, itt a lehetőség arra, hogy a lakosság megvédje a vagyonát. A Netrisk gőzerővel készül.
Szerző(k): Horváth Balázs