Az Economx összeszedte, hogy mi történik hétfőn, amikor újra elnöki hivatalba lép Donald Trump. Mutatjuk, hánykor kezdődik a ceremónia, mi várható, kik lesznek a helyszínen, és milyen kísérőeseményeken kell részt vennie a régi-új elnöknek.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaNagy valószínűséggel kereskedelmi konfliktusokhoz vezetnek majd az új amerikai kormányzat intézkedései – jelentette ki az Európai Központi Bank igazgatóságának tagja. Isabel Schnabel ugyanakkor úgy véli, van lehetőség arra, hogy az eurózóna központi bankja csökkentse a kamatokat.
Szerző(k): G. É.Donald Trump elnöki rendeletben oldaná fel január 20-i beiktatását követően a TikTok videómegosztó alkalmazás működésének felfüggesztését az Egyesült Államokban. A leendő amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi platformján azt is szorgalmazta, hogy a kínai ByteDance cég által üzemeltetett szolgáltatás a jövőben 50 százalékban amerikai tulajdonban legyen. A TikTok erre válaszul ismét elérhetővé tette a szolgáltatását az amerikaiaknak.
Szerző(k): K. G.Maximális hatalomkoncentráció, vészhelyzeti szabályozás, önkényes médiakontroll – a demokratikus rend felrúgásától tart Donald Trump hétfői hivatalba lépése után az amerikai nagykövet a németeknél. Az USA fő európai partnerénél diplomáciai botrány lehet abból a belső jelentésből, amelyben a fékek és ellensúlyok miatt aggódnak.
Szerző(k): Thurzó KatalinDonald Trump beszédei rendre kiverik a biztosítékot – egyetlen olyan témát sem kerülget, ami komoly tabunak számított az Egyesült Államokban. A beiktatásra váró elnök láthatólag magasról tesz a régi, politikusi beidegződésekre. Miért teheti meg, amit mások nem? Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársát kérdeztük.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA francia kormány még csak most alakult, de már túl is élt egy bizalmatlansági szavazást. Aleksandar Vucic szerb elnök maga szólította fel az ellenzéket arra, hogy kezdeményezzen ellene nem kötelező erejű bizalmi népszavazást. A Dohában folyó egyeztetéseken nyomán pedig létrejött a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász között. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennJön a Pax Trumpiana, ám ha a hatalom használatát nem kötik értékekhez, az eredmény globális szintű káosz lehet a brit The Economist elemzése szerint.
Szerző(k): V. G.A megválasztott amerikai elnök péntek éjjel piacra dobta a saját magáról elnevezett „mémérmét”, amivel teljesen megbolygatta a kriptopiacot.
Szerző(k): V. G.