Két és félszeresére növelné, az egyedüálló szülők számára pedig a három és félszeresére növelni a családi pótlék összegét a Demokratikus Koalíció.
Szerző(k): EconomxA Demokratikus Koalíció szerint az ő nyugdíjprogramjuk keretében még a Tisza Pártnál és a Fidesznél is több nyugdíjat adnának az időseknek.
Szerző(k): Z. B.Dobrev Klára szerint minden magyar dolgozónak adómentesség járna a minimálbér összegéig. A politikus úgy véli, a DK javaslata a legkisebb keresetűeket segítené leginkább, miközben a leggazdagabbaknak arányosan többet kellene fizetniük.
Szerző(k): EconomxHa valóban érintett a magyar kormány az uniós kémkedési ügyben, ahogy a sajtó írja, akkor azt vizsgálóbizottságnak kell feltárnia, ezért kezdeményezte annak felállítását az Európai Parlamentben. A DK elnöke emellett feljelentést is tett, és várja, hogy a legfőbb ügyész is megszólaljon az ügyben.
Szerző(k): EconomxA Demokratikus Koalíció hétvégén induló kalkulátora megmutatja, hogy a Tisza és a Fidesz nyugdíjprogramjához képest mennyivel több pénzt maradhatna a szépkorúaknál.
Szerző(k): Gulyás ÁbelNagy Feró kijelentései nem maradtak reakció nélkül. Díszpolgári címének visszavonása is szóba került, valamint több politikus is véleményt alkotott az elhangzottakról. Szerinte csak a város lesz szegényebb, nem ő.
Szerző(k): K. P.Ilaria Salis EP-képviselő kis híján elbukta a többség bizalmát. Végül egy meghibásodott szavazógép, és Roberta Metsola EP-elnök mentette meg őt attól, hogy felfüggesszék a mentelmi jogát.
Szerző(k): Zádori BenceAz Európai Parlament szakbizottsága szerint a képviselőkkel szemben folyó jogi eljárások célja a politikai tevékenységük aláásása, ezért nem adják ki a mentelmi jogukat.
Szerző(k): Z. B.