Magyar Péter pártjánál és a Fidesznél is több nyugdíjat ígér kormányra kerülés esetén a DK. A párt közleményében azt írja, ahogy egyre többen töltik le a DK nyugdíjkalkulátorát, úgy egyre többen döbbennek rá, milyen nagy különbségek vannak a jobboldali pártok és a DK nyugdíjprogramja között.
Mint írják, a legfontosabb különbséget az jelenti, hogy miközben a Tisza és a Fidesz megtartaná a jelenlegi, infláción alapuló nyugdíjszámítást, addig a DK a 2010 előtti svájci indexálás szerint számítaná azt, ami így nem csak az inflációval, hanem az éves bérnövekedéssel együtt emelné a nyugdíjakat. A DK azt állítja, azzal, hogy a Fidesz ezt megszüntette 2010 után, fejenként átlagban 5 millió forintot vett ki minden magyar nyugdíjas zsebéből.
Emellett elmondásuk szerint jóval magasabb minimálnyugdíjat vezetnének be, mint a Tisza és a Fidesz: 145 ezer forintnál nem fizetnének kevesebb nyugdíjat senkinek, ugyanakkor szerintük a Tisza csak 120 ezret adna, míg a Fidesz megtartaná a havi 28 ezer 500 forintos nyugdíjminimumot.
Mindemellett a DK azonnali nyugdíjemelést hajtana végre: a 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében 50 százalékos, míg a 150 ezer és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében átlagosan 25 százalékos emelést vezetnének be.
Előbb jön a nyugdíj decemberben
A nyugdíjasok már a hónap elején, december 2-án megkapják a juttatásukat, ami eltér a megszokott 12-i utalási dátumtól. A korai kifizetés évek óta hagyomány, és egyre többen választják a gyorsabb és biztonságosabb bankszámlás utalást a postai kézbesítés helyett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben