Csíkos mintás termékek tartják lázban a kanadaiakat, amióta kiderült: megszűnik ikonikus áruházláncuk. Most akár horrorárakon is képesek elkapkodni a Hudson's Bay Company termékeit, egyfajta nemzeti büszkeségi mozgalmat hirdetve.
Szerző(k): G. É.Újabb romkocsma lesz áldozata a szállodaiparnak, Budapest VII. kerületében most a Mika Tivadar Kert zárja be kapuit véglegesen.
Szerző(k): L. K.Kivezeti a szenet energiatermeléséből a skandináv ország. Bár hivatalosan erre még van négy évük, az utolsó nagy szénerőmű bezárása igen közel hozta a célt.
Szerző(k): G. É.Ideiglenesen lehúzza a rolót és átvizsgálja több mint kétezer éttermét a Sukiya japán hálózat, miután egy vendég patkányt, később egy másik csótányt talált az ételében.
Szerző(k): G. É.120 üzlettel kevesebbel indította a 2025-ös évet a H&M, de nagyobb hangsúlyt fektetett az online értékesítésbe. A cég folytatja portfóliójának bővítését, és a női termékekre koncentrál.
Szerző(k): L. K.Az uniós átlaghoz képest Magyarországon jelentősen magasabb a csődök száma, miközben az új cégregisztrációk száma csökkent, ami aggasztó jele a gazdasági egyensúly megbomlásának.
Szerző(k): T. E.Nincsenek egyszerű helyzetben a dél-dunántúli cipőrajongók, innentől csak Somogyba tudnak menni kedvenc lábbelijükért.
Szerző(k): Kiffer AnnaOlyan jogszabály lépett életbe az év elején, amely jelentős bírság fejében megengedi a renitens üzleteknek, hogy ne a bezárás legyen az egyetlen és végső lehetőség ahhoz, hogy jó útra térjenek a szabálytalankodások után. Persze ez sem használható ki a végtelenségig. Debrecenben egy üzlet inkább vállalta a 7 milliós büntetést, csak ne zárják be.
Szerző(k): Economx