Finnország kedden lekapcsolta a hálózatról az utolsó nagy szénerőművét - közölte a Helen helyi áramszolgáltató.
A Helen szerint „ezzel beharangozták a szén korszakának végét" a skandináv államban. A cég hangsúlyozta azt is, hogy a vállalat, illetve a főváros, Helsinki szén-dioxid-kibocsátása a szénerőmű bezárásának köszönhetően jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkenni fog.
Finnország törvényben eredetileg 2029. május 1-jét határozta meg a szénkivezetés végdátumának.
A Helen szénerőműve Helsinki központjában található, és eddig a finn fővárost látta el árammal. „A szénkivezetés egy konkrét lépés a Helen tisztább, önálló és megfizethetőbb energiatermelése felé" - közölte Olli Sirkka vállalatvezető.
A cég közlése szerint
a Helen károsanyag-kibocsátása az idén felével lehet kevesebb a tavalyi szinthez képest. Országosan a csökkenés 2 százalékos lehet.
2022-ben a Helen távhőtermelésének 64 százaléka szénerőművekből származott. Mostanra a vállalat már csak szükséghelyzet esetére tart fenn széntartalékot. Más vállalatok ugyanakkor még kis mennyiségben használnak szenet energiatermelésre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin