A marhahúsos-rizses ételeiről ismert népszerű japán Sukiya étteremlánc kénytelen volt ideiglenesen bezárni üzleteit, miután két különböző éttermében is kártevőt találtak a vendégek a rendelt fogásokban – számolt be róla BBC.
Az étteremlánc a múlt hétvégén ismerte el, hogy egy vendég patkányt fedezett fel egy tál miszó levesben januárban. A cég nyilatkozatban kért elnézést az okozott kellemetlenségért és riadalomért. Előzőleg a közösségi médiában már hetek óta keringtek a képek a „patkány-a-miszóban"-incidensről, és egy idő után a Sukiya kénytelen volt megerősíteni a hírt. Ám külön hangsúlyozták, hogy a rágcsálót még „fogyasztás előtt” találták meg a levesben.
A Tottori városában lévő ominózus éttermet ideiglenesen bezárták. A cég azt is jelezte, hogy megszüntették az épületben lévő repedéseket, amelyek úgymond a szennyeződéshez vezethettek, és valamennyi üzletüket rendszeresen ellenőrizni fogják.
A Sukiya azonban kénytelen volt ennél drasztikusabb intézkedéseket hozni, miután egy tokiói éttermében pénteken csótányt talált ételében egy vásárló. Elrendelték a hálózat valamennyi éttermének ideiglenes bezárását, átvizsgálását és fertőtlenítését.
A tőzsde sem hagyta figyelmen kívül a patkányos incidenst: a Sukiya étteremláncot is működtető Zensho Holdings részvényeinek árfolyama zuhanni kezdett a hír nyomán. Most abban bíznak, hogy a szigorú intézkedések visszahozzák a piac bizalmát.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni