Az egekbe szöktek Kanada egyik legrégebbi vállalatának, a Hudson's Bay Company-nak (HBC) az eladásai, amióta a cég bejelentette, hogy országszerte felszámolja valamennyi áruházát. A vevők szinte rohamot indítottak a HBC színes csíkos termékeiért, és a kézzel készített gyapjú takaróktól kezdve a teraszernyőkig mindent elkapkodnak.
Az eBay-en a takarókat, amelyek általában 300 kanadai dollár körüli áron kaphatók, most több mint 1000 kanadai dollárért, vagyis mintegy 710 amerikai dollárért árulják – és meg is veszik őket.
A takarók színes csíkjai mára „az ország egy hatalmas fejezetének szimbólumává és jelképévé váltak” – magyarázta egy vásárló a BBC-nek.
A kanadai termékekre is kivetett amerikai vámok amúgy is elindítottak egyfajta vásárlási mozgalmat a nemzeti áruk iránt, ezt erősítették fel az ország egyik legismertebb márkájának megszűnéséről érkező hírek.
A HBC-csíkok láza miatt pedig olyannyira megnövekedtek a cég eladásai, hogy a vállalat képes volt törleszteni néhány adósságát – közel egymilliárd dollárral tartozik a hitelezőknek –, és hat üzletet meg tudott menteni a bezárástól.
Ennek ellenére 80 Hudson's Bay áruházat, valamint néhány Saks Fifth Avenue és Saks Off 5th üzletet kényszerülnek felszámolni.
Márpedig a HBC története igen régre nyúlik vissza. Az 1670-ben alapított cég kezdetben a tengerentúlon, az oxfordshire-i Witney városában készült gyapjútakarókkal kereskedett a helyi őslakos közösségekkel. A takarókat gyakran csíkozták indigó, vörös, kanári sárga és smaragdzöld színekkel, amelyek állítólag Anna királynő uralkodása alatt, 1702-1714 között voltak népszerűek.
Miután az egykori brit gyarmat önálló nemzetté vált, a HBC 1881-ben megnyitotta első üzletét Winnipegben. 1929-ben kezdték meg a takarók gyártását a kiskereskedelem számára, és hamarosan a HBC csíkjai a lakberendezési tárgyak széles skáláján jelentek meg.
2008-ban az NRDC magántőke-befektető megvásárolta a vállalatot, eladásai azonban az online vásárlások térhódításával párhuzamosan csökkenni kezdtek.
„A kanadaiak, ha spórolni akarnak, olyan helyekre mennek vásárolni, mint az Amazon, a Walmart vagy a Dollarama” – magyarázta Bruce Winder kiskereskedelmi elemző a BBC-nek.
Ha pedig magasabb árkategóriájú árukat akarnak venni, akkor inkább közvetlenül egy márka weboldalára kattintanak
– tette hozzá.
A vásárlók ugyanakkor abban reménykednek, hogy a takarók és az egyéb csíkos áruk iránti kereslet újraéledése második esélyt adhat a márkának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Gyilkosság történt Németországban, egy magyar férfi az áldozat

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén

Lázár János odaadta valakinek a Balatont
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

A késésért pénz jár az utasnak, végre beindul a MÁV-stopper

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni
