A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Szerző(k): Koncsek RitaA tüdőrák vezető halálok Magyarországon, ugyanakkor már látszik a fény az alagút végén. Egy friss kutatás adatai szerint 2011 és 2019 között a 40–59 éves magyar férfiak körében a tüdőrák előfordulása mintegy 50 százalékkal csökkent. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke pedig azt hangsúlyozta, modernebb mintavételi eszközökre van szükség, hogy még jobb eredménnyel tudják diagnosztizálni az elváltozásokat.
Szerző(k): Koncsek RitaA Covid a digitális egészségügyben hatalmas változást hozott, de a jogalkotóknak olyan szabályozást kell megalkotni, ami csak valid eszközről érkező, és orvosok által elfogadott adatok feltöltését engedi a digitális térbe – mondta Takács Péter egészségügyi államtitkár.
Szerző(k): Koncsek RitaVendégünk volt Kóka János, volt gazdasági miniszter, sikeres IT-vállalkozó és az AI Summit 2025 előadója, aki ma már kiemelten az egészségügy és a mesterséges intelligencia metszetében dolgozik. A beszélgetés középpontjában a preventív egészségmegőrzés és a metabolikus szindróma állt, amelynek korai felismerésében és megelőzésében az AI egyre fontosabb szerepet játszik.
Szerző(k): Tieger EndreEltelt egy év, és Pintér Sándor belügyminiszter ismét tartott egy előadást a Magyar Kórházszövetség konferenciáján. Többek között beszélt az emberközpontú betegellátásról, a kórházban hagyott csecsemőkről és az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról is.
Szerző(k): Koncsek RitaAz idei év hozta el a mesterséges intelligencia területén az áttörést, amelynek köszönhetően az AI modellek mélyebb gondolkodásra képesek, és még a betegellátásban is új dimenziók jelentek meg, hangzott el a tizedik Health 2.0 konferencián.
Szerző(k): Koncsek RitaA legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
Szerző(k): Koncsek RitaKorszakváltás jön az alapellátásban, hamarosan több jogkört kapnak a háziorvosok és a gyógyszerészek is – mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egy háttérbeszélgetésen.
Szerző(k): Koncsek Rita