A kormányfő arról beszélt az M4 Sport podcast-műsorában, hogy eltűnt a magyar fociból az utánpótlás, ezért hozták létre 2010 után ...
Három tudós, a brit John Clarke, a francia Michel H. Devoret és az amerikai John M. Martinis kapja idén a fizikai Nobel-díjat a kv ...
Az ELTE-hez került a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat négy humán kutatóközpontja, az MTA nyílt levélben tiltakozik a döntés ellen. ...
Az induló beruházáshoz az uniós értesítőben még csak most keresnek új kivitelezőt.
Szerző(k): L. K.Megjelent az eljárást megindító hirdetmény az uniós értesítőben a mintegy 78 ezer négyzetméteres Kassai Labdarúgó Akadémiai Központ közbeszerzéséről.
Szerző(k): Z. B.Piliscsabáról 2020-ban költözött el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, azóta sincs döntés az épületek hasznosításról, azok továbbra is üresen állnak, az állami fenntartású alapítvány milliárdokat költ a kezelésükre.
Szerző(k): T. E.„A METU vonatkozó képzésein tanuló hallgatóknak elég a negyedik évben átjönni tanulni, vagy online teljesíteni a követelményeket, hogy az USA leginnovatívabb egyetemén is diplomát szerezzenek” – mondta az Economx érdeklődésére Julia Rosen, az Arizona State University alelnöke.
Szerző(k): Vígh Gábor