A három Egyesült Államokban dolgozó tudós veheti át decemberben a fizikai Nobel-díjat "a makroszkopikus kvantummechanikai alagúteffektus és az energiakvantálás felfedezéséért egy elektromos áramkörben" – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden Stockholmban.
Az akadémia kiemelte, a három tudós eredményei lehetőséget teremtettek a következő generációs kvantumtechnológia fejlesztésére, beleértve a kvantumkriptográfiát, a kvantumszámítógépeket és a kvantumérzékelőket.
A kitüntetés 11 millió svéd koronával, átszámolva 388 millió forinttal jár, amelyet a tudósok között egyenlő arányban osztanak fel. A díjat hagyományosan december 10-én, a díjat alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
Az MTI archívuma szerint a fizikai Nobel-díjat 1901 óta most 119. alkalommal ítélték oda, hat alkalommal (1916, 1931, 1934, 1940, 1941, 1942) nem adományozták a kitüntetést. Magyar tudós eddig négy alkalommal vehette át az elismerést, legutóbb 2023-ban Krausz Ferenc, előtte 1971-ben Gábor Dénes, 1963 Wigner Jenő, 1905-ben pedig Lénárd Fülöp.
Kicsúszhatnak a dolgok a kezünkből! – az AI veszélyeire figyelmeztetett a fizikai Nobel-díj egyik idei nyertese
John Hopfield és Geoffrey Hinton az AI úttörőiként részesültek kedden az elismerésben. Hinton egy évtizedig dolgozott a Google-nál a mesterséges intelligencián, mielőtt tavaly felmondott, és azóta kritizálja e rendszerek potenciális veszélyeit.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint