Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában – közölte hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Szerző(k): EconomxBár a cégek jelentős része még mindig papíron bocsát ki számlát, többségük már használ, vagy rövid időn belül alkalmazni fog elektronikus számviteli rendszert – közölte felmérése alapján a Grant Thornton nemzetközi üzleti és tanácsadó cég.
Szerző(k): Horváth TiborAz olasz kormány sajtóinformációk szerint már belső egyeztetéseket folytat arról, miként közöljék úgy a kínai féllel, hogy nem szeretnék megújítani jövőre az Új Selyemút projektben való részvételüket, hogy közben a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok se sérüljenek jelentős mértékben. Magyarország azonban vélhetően nem követi ebben az ügyben sem a fontos szövetségesnek kikiáltott Giorgia Meloni vezette kabinetet.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennElőkelő helyen végzett Magyarország közösségi közlekedése a Greenpeace rangsorában: a 30 vizsgált európai ország közül a nyolcadik helyen. Az eredmény azt mutatja meg, mennyire hozzáférhető a vizsgált országban a közösségi közlekedés, amely a károsanyag-kibocsátás és a felhasznált energia csökkentésének egyik legfontosabb eszköze.
Szerző(k): Nagy KristófMedvecsaládot rögzítettek Nógrádban a vadkamerák, így fokozott óvatosságra inti a lakosságot Lucafa település polgármestere. Főleg most, hogy a gombaszezon miatt a szokásnál is többen látogatják az erdőket.
Szerző(k): EconomxSzerdán döntöttek az igazságügyi reformokról, amelyek bevezetésével jelentős EU-s forráshoz juthat az ország.
Szerző(k): Horváth Tibor, Fogarasi KittiAz ukrán elnök Volodimir Zelenszkij kedvezőtlen megjegyzést tett Magyarországra; szerinte az ország magatartása, viszonya Oroszországgal nem felel meg NATO-szövetséges státusának
Szerző(k): Varga CsengeA katolikus egyházfő Európa lelkét és a békét keresi magyarországi látogatásán - írták, egyes médiumok szerint Budapestről "a békéről néma Európához" is szólt.
Szerző(k): Economx