A pénzügyminiszter arra mondta ezt, hogy a miniszterelnök felkérte-e már - akár informálisan - az MNB elnökének.
Szerző(k): EconomxHétfő délután óta szondázzák a neveket, ki lenne alkalmas köztársasági elnöknek, ahogy azt is mérik, hogy Varga Mihály elfogadható lenne-e jegybankelnöknek.
Szerző(k): T. E.Az MBH Agrártrend Index sajtótájékoztatóján a szakértők arról számoltak be, hogy a pályázók a jövőben könnyebb feltételekkel juthatnak hozzá majd a támogatási előleghez.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaMinél gazdagabb valaki, annál kevesebb részt tesz ki a vagyonából a lakóingatlan értéke, a plusz pénzt pedig elsősorban részvényekbe fekteti.
Szerző(k): Horváth BalázsA résztvevők szerint a márciusi lakásbiztosítási kampánynak köszönhetően amellett, hogy erődöshet a piaci verseny, még a biztosítók reputációja is javulhat. Erős marketingkampánnyal készül a jegybank.
Szerző(k): Horváth BalázsA forint gyengülése akadályozta meg az MNB-t, hogy az előre beígért 100 bázisponttal csökkentse az alapkamatot. A következő hónapokban lehet egy százalékpontos vágás, de év végére a CIB elemzői szerint 5 százalék felett marad az alapkamat.
Szerző(k): Bukovszki AndrásTöbb tízmilliós büntetéssel sújtotta a jegybank a hitelintézetet, miután komoly hiányosságokat tárt fel náluk.
Szerző(k): EconomxA múlt heti pénzpiaci megnyugvást követően, melynek során a forint árfolyama visszanyerte az erejét, a héten ismét elromlott a hangulat.
Szerző(k): Fellegi Tamás