Tavaly a Magyar Vöröskereszt számára az orosz-ukrán háború miatt a menekültellátás óriási feladatot jelentett, mondta Kardos István, a szervezet főigazgatója a 2022-es évet értékelő sajtótájékoztatón.
Kiemelte: nagyságrendileg három milliárd forintot költöttek a menekültek ellátására, körülbelül 20-30 százalékkal volt magasabb volt a költségvetésük, mint egy évvel korábban. Manapság is napi szinten nyolcezer menekültnek nyújtanak segítséget.
A szervezet feladatai között kiemelte: fő tevékenységeik közé tartozik a véradás szervezése, az elsősegélynyújtás és a szociális feladatok ellátása.
Taglétszámuk 80 ezer felett van, azoknak az önkénteseknek a száma, akik karitatív tevékenységet végeznek 13 ezer főre tehető, emellett pedig ezer saját alkalmazottjuk is van.

Ha valamelyik országban baj van, akkor elsősorban az a jellemző, hogy a szomszéd ország segít először. Ezért az Ukrán Vöröskereszt kárpátaljai szervezetének 326 tonna adományt vitt a Magyar Vöröskereszt, 393 millió forint értékben – tette hozzá a főigazgató.
Tavaly 633 millió forint adomány érkezett a Magyar Vöröskereszt számára az orosz-ukrán válság kapcsán és 353 ezer esetben nyújtottak segítséget.
A Magyar Vöröskereszt a február elején történt törökországi földrengés kapcsán, megkereste Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom csapatát, hogy miben lehetnek segítségükre, azt a jelzést kapták, hogy számukra a pénzadomány lenne a legmegfelelőbb, ezért a Magyar Vöröskereszt pénzadománygyűjtésbe kezdett, mondta a főigazgató.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az orosz-ukrán háború miatt jelentősen megnőtt a Magyar Vöröskereszt keresőszolgálati tevékenysége is. Kardos István elmondta: 2022-ben 500 helyszínt látogattak meg a kollegái és közel ezer fővel vették fel a kapcsolatot.
Tavaly 14 megkeresés érkezett a szervezethez, melyben Magyarországon lévő ukrán emberek keresték a háborúban eltűnt hozzátartozóikat.
2022-ben még a Covid-19 miatt is volt még feladatuk, segítséget nyújtottak az önkénteseik a Nemzeti Népegészségügyi Központnak és az Országos Mentőszolgálatnak is. A véradás területén is jelentős szerepet vállaltak, sikerült megújítani a pandémia után a a véradók toborzását, tavaly több mint tízezer véradó esemény volt, ahol 310 ezer fő jelent meg véradásra - sorolta a főigazgató.
Az orosz-ukrán háború miatt:
- 633 millió forint pénzadomány érkezett a Vöröskereszthez,
- 500 millió forintot a Magyar Kormány biztosított,
- 3 milliárd forint pedig a nemzetközi szervezetektől érkezett.
Jelen volt a Magyar Vöröskereszt tavalyi évet összegző eseményen a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) is. A Napi.hu-nak Szobolits Andrea, a szervezet sajtótitkára elmondta: a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom 7300 önkéntese 11,7 millió embernek nyújtott segítséget tavaly Ukrajnában.
1,2 millió ruhaadományt juttattak el a rászorulóknak, emellett 1,4 millió embernek biztosítottak téli tüzelőanyagot. A sebesülteknek és a kimerült embereknek 350 ezer esetben nyújtottak egészségügyi segítséget, valamint a munkájuk során 10,6 millió ember számára biztosítottak ivóvizet is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg