A „Női kiállás a gyerekekért, az anyákért, a nőkért” résztvevőit az esemény közösségi oldalán arra kérték, hogy fehér öltözékben, vörös szalaggal érkezzenek. A szervezők szerint felháborító, hogy az „oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése" ellen kiálló gyerekeiket gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom”, ezért mindenkit arra kértek, hogy a csatlakozásukkal fejezzék ki az elégedetlenségünket a „fennálló rezsimmel szemben”.
A békésnek hirdetett eseményre nőket vártak, a férfiakat arra kérték, hogy a háttérben figyeljenek és „csak akkor avatkozzanak be”, ha ezt kérik tőlük.
A rendezvényt a Magyar Anyák akciócsoport szervezője a demonstráción az 1956-os eseményekkel állította párhuzamba. Hajnal Edina szerint az akkori tiltakozók a felmenői a maiaknak, akik a forradalom örökségét folytatják, szabadságot és tisztességet követelve. Elég a bántalmazásból, elég az erőszakból – mondta az aktivista.
A szervezők képviseletében köszöntötte a résztvevőket Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója is, aki hangsúlyozta, a tiltakozók nem maradhatnak láthatatlanok, miközben az erőszak ott van az állam működésében, a bántalmazó hatalom viselkedésében és tetteiben.
A kormány „berontott az otthonokba, a legócskább módon kényszeríti rá az ásatag értékrendjét” mindenkire, és nem elég, hogy semmibe veszi a gyermekeket, szegénységben tartja őket, most gumibotot és könnygázt is bevetett ellenük – utalt a szerdai tüntetésen történtekre Törley Katalin, azt ígérve, hogy folytatják a tiltakozásokat, és mostantól ők lesznek ott az első sorokban.
A beszédeket követően pár perc csendre kérték a résztvevőket, majd a magukkal hozott, a szervezők közlése szerint a gyermekeket jelképező virágokat a Sándor-palota elé vitték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót