Újabb információkat közölt a rendőrség a magyar iskolákat ért tegnapi tömeges bombafenyegetéssel kapcsolatban. Gál Kristóf rendőrezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője péntek délben azt közölte, hogy 292 oktatási intézménybe érkezett ilyen fenyegető email, ebből 273 budapesti, 19 pedig vidéki. Sőt, tegnap és ma reggel is előfordult, hogy a spam mappákban találtak ilyen levelet, így még ma reggel is át kellett vizsgálni iskolákat. Idetartozik, hogy 21 intézmény vezetése döntött úgy, hogy bár nem kaptak fenyegetést, de átvizsgáltatják az épületet, ami a mai tanítási idő előtt meg is történt.
Összesen tehát az elmúlt két nap során összesen 313 iskolát vizsgáltak át a rendőrök, de robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak
- szögezte le a szóvivő.
Közölte azt is, hogy az iskolák átvizsgálása során a gyerekek is fegyelmezetten viselkedtek, így rövid időn belül át tudták nézni az iskolákat. A szülők, a pedagógusok és a rendőrök közös sikerének nevezte a folyamatot. Hozzátette: az intézmények vezetői dönthettek arról, hogy folytatják-e az oktatást.
A nyomozással kapcsolatban elmondta, hogy
most már terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt nyomoznak a rendőrök.
Gál Kristóf szerint a bűncselekmény átminősítése
nem jelenti azt, hogy nőtt a terrorfenyegetettség,
viszont így nagyobb a nyomozók mozgástere és az elkövetők büntetési tétele. Közölte, az összes fenyegetést egy eljárásban vizsgálják, együttműködnek az Europollal, és felkeresnek minden külföldi társszervezetet, azonban a nyomozás sikerét veszélyeztetné, ha további információkat közölne az eljárásról.
Azt ugyanakkor leszögezte az ORFK kommunikációs vezetője, hogy a fenyegetés az online térben történt, és az emailcímet visszafejtve el lehet jutni egy szolgáltatóhoz. A rendőrség legmagasabban képzett kibernyomozókkal, „rendőrhekkerekkel” dolgozik, akik az elmondása szerint adott esetben nagyobb tudással rendelkeznek mint az elkövetők.
Majd a tájékoztató végén leszögezte, a bombafenyegetés mögött nincsen nagyobb veszély.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra