Adathalász SMS-ekkel próbálkoznak bűnözők a Netflix és a DHL nevében a Magyar Telekom ügyfeleinél. A vállalat Facebookon közzétett felhívása szerint az üzenetek általában külföldi (+33-as előhívójú) telefonszámokról érkeznek, és valamilyen fizetési problémával próbálják megszerezni az áldozat adatait.

A Facebook-poszt alá döbbenetes esetekről érkeztek hozzászólások, volt olyan ügyfél, akinek 5 hívás is indult a számáról egymás után, miközben ő nem is hívott senkit. Egy másik hozzászóló pedig arról panaszkodott, hogy őt állandóan visszahívják, hogy az ő számáról volt nem fogadott hívásuk, van aki már meg is fenyegette emiatt.

Megkerestük az ügyben a Magyar Telekomot, hogy történt-e előremozdulás az ügyben, a cég az Economx-nak küldött válaszában leszögezte, hogy mindent megtesznek a csalások, a visszaélések megelőzése érdekében, figyelemmel az alkalmazandó jogszabályokra és a gyakorlatra.

Azokban esetekben, amikor egy olyan csalási hullám kerül a Telekom látókörébe, amely a saját ügyfélkörét is érintheti, a Telekom több helyen is nyújt tájékoztatást arról, hogyan kerülhetők el az esetleges visszaélések, illetve felhívja ügyfelei és leendő ügyfelei figyelmét az adataik védelmére.

A vállalat a telekom.hu weboldalon és a közösségi médián kialakított csatornáin is igyekszik felhívni ügyfelei figyelmét és segítséget adni, hogyan kerülhető el, hogy az ügyfelek csalás áldozatává váljanak: https://www.telekom.hu/rolunk/telekom_vilaga/biztonsagi_tartalmak.

„SMS-ekben érkező értesítések az internetes vásárlásaink kapcsán ma már mindennaposak. Ezt meglovagolva viszont egyre gyakoribb ennek a gyakorlatnak a rosszhiszemű felhasználása is, amikor megtévesztésen alapuló SMS-eket vagy akár telefonhívásokat kapunk, hogy csomagunk érkezett vagy banki utalást indítottunk, és arra kérnek minket, hogy azonnal adjuk meg adatainkat, hogy megállítsuk vagy visszavonjuk azt, vagy vám fizetésének szükségességéről értesítenek. Ezek ellen csak biztonságtudatos felhasználói hozzáállással, viselkedéssel tudunk csak fellépni, így például fontos, hogy először győződjünk meg, valóban rendeltünk-e az adott szolgáltatótól, valóban várunk-e csomagot, tényleg attól a futárcégtől várjuk-e a kiszállítást, akinek a nevében az üzenet érkezett” – hívták fel a figyelmet.

Fontos továbbá, hogy az ilyen SMS-ekben, e-mailekben lévő linkekre ne kattintsunk, ha már megtettük, ne adjunk meg adatokat. Az ilyen weboldalakon általában „csak” néhány adatot kell megadni, viszont az ilyen ismeretlen – de megjelenésében a szolgáltató valódi honlapjára hasonlító oldalakon így megszerzett adatokkal visszaélhetnek. Ezért ezekkel legyünk óvatosak, ha például az e-mail címünkön túl jelszavakat, bankkártya adatokat CVC kóddal, vagy más személyes adatokat is kérnek tőlünk, az már önmagában gyanakvásra adhat okot.

Kiemelték, hogy a legtöbb esetben, ha nem azonnal a mobiltelefonunkról akarjuk elintézni ezeket az ügyeket, akkor van idő leellenőrizni, hogy például az a link, amit kaptunk tényleg annak a csomagszállítónak a hivatalos oldala, amelynek állítja magát az email vagy sms küldője, de itt is körültekintőnek kell lenni, mert ezek az oldalak a legtöbb esetben első ránézésre valóban nagyon hasonlítanak az adott szolgáltató oldalára, azonban a szövegezés helytelen, hibás, helyesírási hibákat tartalmazhat, ami szintén gyanút kelthet.

Ha egy ilyen SMS-t vagy e-mailt megnyitottunk, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy már eltulajdonították az adatainkat, bár ilyenre is van példa, általában azonban további felhasználói interakcióra van szükség, mint például meg kell nyitni egy linket, amit az üzenetben küldtek nekünk, és azon keresztül megadni az adatainkat, vagy telepíteni kell egy alkalmazást, vagy meg kell nyitni egy csatolmányt. Az adathalász sms-ek, e-mailek gyanúja esetében érdemes a kényelmes, egy kattintásos módról visszaállni az egyes szolgáltatók hivatalos oldalán keresztül történő ügyintézésre az SMS-ben, emailben kapott azonosítószámokat felhasználva.

A Telekom válaszában arra is figyelmeztet, hogy természetesen a fenti elővigyázatossági és a megelőzés érdekében tett intézkedések ellenére sem lehetséges minden visszaélést megelőzni, hiszen sajnos a csalási technikák, az adathalász tevékenységek is folyamatosan változnak, újabb és újabb variációkban bukkannak fel, így időről-időre mégis előfordulnak olyan visszaélések, amelyeknek az ügyfelek mellett a szolgáltató is kárvallottja.

Amennyiben ügyfelünkben felmerül a gyanú, hogy csalás áldozatává válhatott, javasoljuk az előfizetőnek, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen – a hatóságokkal a jogszabályokban meghatározottak szerint együttműködünk

– írták.

Tíz tipp, hogy öntől ne lophassanak (több) pénzt

Három év alatt 18-szorosára nőtt az elektronikus banki csalások száma. A bankkártyás visszaélések gyakoribbak lettek, míg az egyéb digitális tranzakciókhoz kapcsolódóan kevesebb volt a visszaélés a tavalyi utolsó negyedévben. Cikkünkben jótanácsokat is adunk, amelyekre feltétlenül érdemes odafigyelni a digitális bankolásnál.