Tarthatatlan állapotokról számoltak be a martonvásári önkormányzatnak, a vasútállomáson ugyanis megszaporodtak a bűncselekmények. A feol által megkérdezett lakos szerint biciklik, rollerek tűntek el, sőt egyes parkoló autók üzemanyag tartályait is lecsapolták a benzintolvajok.
Az egyik panaszos egyetemista lányának lezárt, új rollerét lopták el a hetekben a martonvásári vasútállomásról, azóta roller hiányában gyalogol plusz egy órát kénytelen gyalogolni naponta. Volt, aki reggel leparkolta kocsiját a víztoronnyal szemben, este mikor visszaért megdöbbenve tapasztalta, hogy szinte üres a tankja, lecsapolták a benzintolvajok. Többen egy gyanús BMW-s sofőrt láttak többször elmenni a helyszínről, így sokan arra gyanakodnak, hogy egy bűnbanda szervezett akciójáról van szó, ezért feljelentést is tettek.
A rendőrség is már nyomoz a benzintolvajok ügyében.
Horváth Bálint polgármester elmondta, ez az ügy már túl megy a hivatal hatáskörén, a rendőrség pedig már megkezdte a felvételek elemzését. Egyúttal arra kér minden érintettet, hogy tegye meg a szükséges rendőrségi feljelentést.
25 embert biztosan átvert egy csaló, közülük csak egy jelentette fel
Egy online-kereskedő férfi nem volt olyan rafinált, hogy eltűnjön az internetes oldalakról, válaszolt is az egyre aggodalmasabb ügyfeleknek, csak az árut nem küldte. A vécsi csaló gumiabroncsokat kínált, a pénzt fel is vette értük, az áldozatok pedig várták a szállítmányt. A rendőrök még keresik a pórul járt vásárlókat, egyelőre 25-en vannak. Erről itt írtunk >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép