Dr. Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg – kezdi Facebook-bejegyzését az ügyvéd. Mint írja, amiotrófiás laterálszklerózist (ALS) diagnosztizáltak nála, amiben – ahogy Karsai is megemlíti – Stephen Hawking fizikus is szenvedett. A betegség lényege, hogy az orvostudomány számára ismeretlen okból az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, emiatt pedig az izmok is, ami teljes bénuláshoz vezet.
Ugyanakkor a betegség nem érinti a mentális képességeket, vagyis a leépülést „tiszta tudattal kell végigélni.”
Az alkotmányjogász számára „mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz” a létezés ezen formája, ezért szerinte joggal vetődik fel valakiben, hogy az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal fejezi be az életét. Azonban elmondása szerint Magyarországon erre nincs lehetősége az ilyen betegségben szenvedőknek, sőt, extraterritoriális hatállyal, azaz külföldön is büntetőjogi eszközökkel tiltják a hazai jogszabályok azokat, akik segítik az eutanáziát.
Az ügyvéd úgy véli, sérti az alapvető jogait a magyarországi tilalom, ezért úgy döntött, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Hozzáteszi, hogy a strasbourgi bíróság helyt adott a sürgősség iránti kérelmének, és november végén fog nyilvános tárgyalást tartani az ügyben.
Kiemeli, hogy arra szeretné használni személyes ügyét, hogy „az életvégi döntések rendkívül nehéz és érthetően megosztó témájában értelmes, a különböző álláspontokat maximálisan tiszteletben tartó párbeszédet″ indítson.
Karsai Dániel végezetül azt írja, hogy a súlyos egészségügyi problémája ellenére továbbra is aktív szakmai életet él.
Hollandiában engedélyezik az eutanáziát a 12 év alatti halálos betegeken
A holland kormány hozzájárult az eutanázia végrehajtásához 12 év alatti, elviselhetetlen fájdalommal küszködő, halálos betegségben szenvedő gyermekeken is – írta szombaton a Dutchnews hírportál.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban