A mikromobilitási eszközök városi környezetben kiváló megoldást jelentenek: ingyenesek, gyorsak, környezetbarátak, kevés helyet foglalnak.
A jogalkotás lassan reagál az új közlekedési eszközökre, jelenleg olyan helyen is, így a kerékpárutakon, kerékpársávokon is tiltja az e-rollerek használatát, ahol nem csak logikus, de praktikus is lenne az alkalmazásuk.
Kapcsolódó
A Totalcar összeállításából az derül ki, hogy
az elektromos rollert a KRESZ nem nevesíti, a joggyakorlat pedig – jogi előírás és magyarázat hiányában - csak segédmotoros kerékpárként kezelheti ezeket a járműveket, így városban csak az autók között lavírozhatnak vele a közlekedők.
A kerékpárúttábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez,
- a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekes szék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja,
- a kerékpárúton más jármű közlekedése tilos.
A kerékpársávon csak kerékpárral szabad közlekedni – az egyirányú forgalmú úton kijelölt kerékpársáv kivételével – az úttest menetirány szerinti jobb oldalának haladási irányával azonos irányban, lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni nem szabad.
A jelenlegi szabályozás szerint tehát az e-rollereseknek a közlekedés szempontjából a segédmotoros kerékpárra (robogó) vonatkozó szabályokat kell követni:
az elektromos rollert járdán nem lehet használni, bicikliúton és kerékpársávon is csak lakott területen kívül.
A szabályos e-rollerezéshez
- kötelező a bukósisak használata,
- az érvényes vezetői engedély,
- tilos az alkoholos befolyásoltság
- és már KGFB-t is kell kötni a legtöbb nagy e-rollerre,
- utast szállítani pedig tilos.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás