Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy
a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.
A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére. A díjak mértéke azonban biztosítónként jelentős mértékben szóródik, még úgy is, ha nem vesszük figyelembe azokat a több százezer forintot is elérő éves összegeket, amiket nyilvánvalóan azok a biztosítók hirdettek, meg, amelyek egyelőre nem kívánnak rolleres ügyfeleket szerezni.
Ennek az alkuszok szerint elsődlegesen az lehet az oka, hogy jelenleg még hiányoznak az ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét sem lehet pontosan meghatározni.
Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében, hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni
– emelte ki Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.
A kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat szerinte szinte bizonyossá teszi, hogy előbb-utóbb mindenki átél kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel. A kötelező biztosítás azonban csak a másoknak okozott károkat téríti, így a rollereseknek érdemes balesetbiztosítás megkötésével a saját biztosítási védelmükről is gondoskodni.
A hatályos törvényi előírások szerint a roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel. Ezt közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással.
Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről.
Az e-rollerekre a járművek tömege és tervezett sebessége függvényében kell biztosítást kötni: 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerek az érintettek, 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyik.
Egyelőre azonban az sem tisztázott, hogy a hatóságok a helyszínen hogyan állapítják majd meg, hogy az adott járműnek mi a tervezett sebessége, mutatnak rá az alkuszok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Nagy a tét, beindult a diaszpóra: évtizedek óta nem szavazott ennyi külföldön élő román, mint most

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt
