A londoni FTSE-100 index és a frankfurti DAX-30 1,6 - 1,6 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,8 százalékkal ment följebb.
A páneurópai FTSEurofirst 300 index 1,3 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 1,3 százalékkal zárt keddi szintje fölött.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke bankja több magas rangú tisztségviselőjének álláspontjával szemben inkább a "galambok" pártját fogta. Egy New York-i gazdasági fórumon kedden kijelentette, hogy a globális kockázatok beárnyékolják ugyan a kilátásokat, de nem fogják súlyosan érinteni az amerikai gazdaságot. Ugyanakkor továbbra is azt tartja helyesnek, ha a Fed "óvatosan bánik" a kamatemeléssel. Elemzők arra következtettek szavaiból, hogy nemigen támogatna egy kamatemelést a nyíltpiaci bizottság következő, április 26-27-i ülésén.
A Fed és az Európai Központi Bank erőfeszítései a kamatszint alacsonyan tartására a kötvénypiac felől a magasabb hozamot ígérő részvénypiac felé terelik a befektetőket.
Yellen kijelentései gyengítették a dollárt, ez viszont támogatta a bányaipari és energiaipari részvények árfolyamát, mert a gyengébb dollár olcsóbbá teszi a nyersanyagokat a más valutát használó befektetők számára. Az acélipari papírok erősödtek a Tata bejelentésére, hogy el akarja hagyni a brit piacot, mert az egy európai acélpiaci konszolidáció reményével kecsegtet. A Thyssen 8 százalékkal, az ArcelorMittal 3,6 százalékkal, az Outokumpu 6,8 százalékkal emelkedett.
A Metro jegyzése 12,7 százalékkal szökött fel, miután a kereskedelmi konszern bejelentette, hogy két önálló vállalatra válik szét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve