Az olajárak emelkedésének, valamint jó pár kedvező gyorsjelentésnek köszönhetően Frankfurtban és Párizsban emelkedtek az indexek, Londonban viszont a bányaipari vállalatok árfolyamának zuhanása és a Brexittel, vagyis a brit EU-tagság megszűnésével kapcsolatos piaci félelmek erősödése miatt véget ért a nyerő széria.
Négy nyereséges nap után a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index csökkent: értéke 58,37 ponttal, 0,97 százalékkal, 5971,95 pontra süllyedt zárásra. A frankfurti DAX-index viszont 86,43 ponttal, 0,92 százalékkal, 9463,64 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 6,29 ponttal, 0,15 százalékkal, 4239,76 pontra emelkedett.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 3,93 ponttal, 0,14 százalékkal, 2893,79 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 1,76 ponttal, 0,14 százalékkal, 1293,92 pontra esett zárásra.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,20 százalékos, az S&P 500-as 0,41 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,70 százalékos mínuszban állt.
Az euró 1,1091 dolláron forgott, napi szinten 0,32 százalékkal gyengült a bankközi piacon. Egy euróért 1,1031 frankot kértek, 0,12 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz árfolyama.
A kőolaj világpiaci ára emelkedik, de napi csúcspontjától már messze jár az amerikai olajtartalékok növekedéséről tanúskodó adatok miatt. Este hat órakor az északi-tengeri Brent könnyűolaj áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 34,64 dollárba került, 14 centtel, 0,40 százalékkal nőtt az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 37 centtel, 1,20 százalékkal, 31,03 dollárra emelkedett.
Jól szerepeltek az európai technológiai vállalatok. A Capgemini francia információtechnológiai szolgáltató cég 4,3 százalékkal drágult, miután tavalyi üzemi eredményének 20 százalékos növekedéséről számolt be. A félvezetőket gyártó svájci STMicroelectronics árfolyama 4,5 százalékkal ugrott meg, mert az UBS bankház semlegesről vételire változtatta ajánlását. Ugyancsak kedvező gyorsjelentésének köszönhetően AccorHotels szállodalánc 3,5 százalékkal, az Air France-KLM légitársaság pedig 12 százalékkal drágult.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége