Alig vezették be a New York-i tőzsdére a vietnámi elektromos autókat gyártó cég részvényeit, azok árfolyama máris az egekbe emelkedett.  A VinFast részvényei a tegnapi első, keddi kereskedési napon 37,06 dolláron zártak. Ez jelentősen meghaladta azt a 10 dolláros árfolyamot, amelyen a cég részvényeit bevitték egy speciális célú felvásárló társaságba SPAC) a tőzsdei bevezetés érdekében. Ez utóbbiakat arra alkalmazzák, hogy olyan cégek részvényeit vigyék tőzsdére, amelyek önmagukban nem lennének tőzsdeérettek. Ez az úgynevezett "backdoor listing".

A keddi záróárral az autógyártó cég piaci kapitalizációja meghaladta a 85 milliárd dollárt. Ez minimum 27 milliárd dollárral magasabb, mint akár a Ford, a General Motors vagy a Fiat Chrysler tulajdonosa, a Stellantis pici értéke.

A jelenség jól mutathatná az elektromos autók iránti befektetői őrületet, amely a Teslát a világ egyik legértékesebb cégévé emelte az elmúlt 10 év folyamán. A baj csak az, hogy a veszteséges vietnámi cég részvényeinek árfolyama elég minimális közkézhányad mellett alakult ki – mutatott rá a Financial Times.

A VinFast milliárdos alapítója, Pham Nhat Vuong a részvények mintegy 99 százalékát birtokolja, így csak egy kis részükkel lehet kereskedni a valóságban. Ez a SPAC részvényeiből mindössze 1,3 millió darabot jelent a korábbi visszahívások miatt, az első kereskedési napon ebből 185 millió dollárnyi cserélt gazdát.

A hatéves vállalat azután lépett a tőzsdére az Egyesült Államokban, hogy SPAC-okon keresztül ezt már más elektromos autókat gyártó startupok megtették. Ilyen volt a Lordstown Motors és a Faraday Future is. Az ilyen cégek közül nem egynek később komoly problémákkal kellett szembenézniük. Van amelyik nem tudott már a későbbiekben tőkét bevonni, s nem egy közülük addig sem jutott el, hogy autót gyártson.

Sok ilyen vállalat kevésbé volt felkészülve a tőzsdei megjelenésre – mondta a VinFast vezérigazgatója, Le Thi Thu Thuy egy interjúban. Mint mondta, öt évvel azután, hogy megkezdték az elektromos járművek gyártását, már 20 ezer van belőlük forgalomban. A termékfejlesztéstől az ellátási láncig minden szükséges elemét kidolgozták a járműgyártásnak az alapító szerint. Ő abban bízik, hogy a A VinFast a következő néhány évben nyereséges lesz, és elmondása szerint Vietnámban már nullszaldósan működnek.

Az autógyártó a legnagyobb vietnámi magáncég, a Vingroup egyik leányvállalata. Eddig nehezen tudott betörni az amerikai piacra, amelyet kulcsfontosságúnak tekint terjeszkedés szempontjából.

A VinFast azért állította le a benzinüzemű autók gyártásával, hogy az elektromos járművekre összpontosítson. Terveik szerint az amerikai és kínai versenytársak, köztük a Tesla és a BYD nyomdokaiba lépnének. Létrehoztak egy csomó bemutatótermet az Egyesült Államok nyugati partján, és a múlt hónapban megkezdték egy gyár építését is Észak-Karolinában. A gyors terjeszkedést azonban egy sor probléma is hátráltatta. Ilyenek voltak a járművek biztonságával kapcsolatos kérdések és a gyors terjeszkedés finanszírozásának képessége. Az alapító csak idén eddig idén 2,5 milliárd dollárnyi készpénzt juttatott a vállalatnak.

A VinFast elsőként tavaly decemberben küldött szállítmányt az Egyesült Államokba, s ez elég rossz értékeléseket kapott. Ráadásul nagyarányú visszahívást is végre kellett hajtaniuk, miután az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal egy szoftverhibára figyelmeztetett, amely szerintük  növelheti a balesetek kockázatát. A cég az első negyedévben 14,1 milliárd dong (588 millió dollár) veszteséget termelt, szemben az előző év azonos negyedévének 9,7 milliárd dongjával.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!