Kivételes helyzetbe került a lakossági megtakarítási piac: mivel az inflációkövető állampapírok kamata a közeljövőben lecsökken, 2025 első hónapjaiban pedig sor kerül a korábbi években látottnál jóval magasabb hozamok kifizetésére, így közel 20 százalékos pluszt könyvelhetnek el az érintettek. Ennek apropóján a K&H Értékpapír ismertette, milyen lehetőségek vannak a megtakarítók előtt.
Egyértelműen átrendeződés várható a magyar befektetési piacon. „Sok megtakarítónak kell döntenie arról, hogy mi legyen az eddig inflációkövető magyar állampapírokban lévő megtakarításával, hiszen azokkal lényegében kockázatmentesen lehetett elérni a 2023-as infláció eredményeként majdnem 20 százalékos hozamot. Ugyanakkor a 2024-ben lelassuló infláció (éves átlagban 3,7 százalék) miatt az érintett papírok hozama jelentősen csökken, ezért sokan keresnek most alternatív befektetési lehetőségeket” – mondta Horváth István, a K&H Értékpapír ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó
Így dönthetnek a PMÁP-befektetők
A brókercég saját, tőzsdei befektetésekkel rendelkező ügyfelei körében készített egy felmérést, hogy mihez kezdenek most. A felmérésre eddig mintegy 2 200 ügyfél válaszolt. A válaszadók harmada (28,2 százalék) nem érintett a kérdésben, mert nincs állampapír-befektetése, a megkérdezettek negyede (24,7 százalék) nem tervez változtatást, azaz megtartja az állampapírját az alacsonyabb hozammal is. További 25,9 százalékuk azonban leginkább ETF-ek, tőzsdei részvények, más állampapírok és befektetési alapok felé fordul. A K&H Értékpapír ügyfelei körében magas kockázattűrés figyelhető meg, ennek is köszönhető, hogy egy részük az ETF-ek és tőzsdei részvények iránt érdeklődik.
Csütörtökön az OTP Bank befektetési stratégái tartottak háttérbeszélgetést, ahol egyebek mellett az hangzott el, hogy a bank saját ügyfelei körében végzett felmérése szerint a megtakarítók mintegy fele hajlandó a magyar állampapír-befektetéseknél magasabb kockázatú eszközökbe fektetni.
Mire jók az ETF-ek?
Az ETF-ek diverzifikált portfóliókat kínálnak, amelyek csökkenthetik az egyedi részvényekhez képest fennálló kockázatokat. Az S&P 500 amerikai tőzsdeindexhez vagy más nemzetközi indexekhez kötött ETF-ekkel a befektetők számos cég teljesítményéből profitálhatnak anélkül, hogy egy-egy vállalat eredményeire kellene hagyatkozniuk, ezen keresztül az adott társasághoz köthető egyedi kockázatokat kellene rendszeresen figyelniük. Az ETF-eken túl az egyedi részvények és a befektetési alapok is alternatívát jelenthetnek a PMÁP befektetésekből kiszálló lakossági megtakarítóknak.
Kockázatvállalás nélkül nincs már kétszámjegyű hozam
Horváth István szerint az inflációkövető állampapírokhoz köthető átrendeződés a pénzügyi tudatosságot is érinti. Ezek a papírok eddig lényegében rizikómentesen kínáltak igen magas hozamot, a befektetők egy része továbbra is szeretne hasonló gyarapodást elérni, ehhez azonban fokozottabb kockázatvállalásra van szükség.
Egyre többen vannak tisztában azzal, hogy hosszú távú stratégiai gondolkodásra van szükségük, legyen szó a portfólió diverzifikációjáról, vagy az adózási szempontok figyelembevételéről.
Nemcsak a mostani kiélezett piaci helyzetben, hanem bármikor érdemes a befektetéseket diverzifikálni, akár földrajzilag, akár szektoronként kiválasztva a vállalatokat. Emellett fontos a diverzifikációnál a devizakérdés is, azaz érdemes a forinton túl a dollár- és euróalapú befektetéseket megnézni. Adózási szempontból pedig a tartós befektetési számlák (tbsz) és a nyugdíj-előtakarékossági (nyesz) nyújthatnak előnyös megoldást a megtakarítók számára
- emelte ki a szakértő.
Az államkincstár is promóciózik
2025-ben sem találni az állampapírhoz hasonló biztonságú, likvid befektetést, vagyis érdemes továbbra is az állampapírok között válogatnia annak, aki biztonságban akarja tudni a megtakarítását - olvasható a Magyar Állampapír hírlevélben.
Mint ismert, a PMÁP-ok a következő egyéves kamatperiódusban 3,95-5,2 kamatot fizetnek. Ez lényegesen alacsonyabb az elmúlt években megszokottnál, viszont a papírok továbbra is folyamatosan infláció feletti hozamot garantálnak, ami egyedülálló a magyar befektetési piacon. Így annak, aki biztonságban akarja tudni befektetését továbbra is érdemes megtartania a PMÁP-ot portfóliója részeként - vélik a kincstár szakértői.
Akik egyetértenek azzal, hogy a kamatkondíciókban persze lehet versenyezni, azonban egy ingatlanbefektetés esetén sokkal lassabban és körülményesebben juthat a pénzéhez az ügyfél, míg a részvénypiacokon például sokkal nagyobbak az árfolyamkilengések, ugyanúgy lehet nagyot veszíteni, ahogy nyerni is.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Így rendeznék a háborút? Putyin helyettese Lavrovval repül Szaúd-Arábiába

Pánik Párizsban: aranyáron vásárolhat magának helyet az Európai Unió

Megmozdult az ingatlanpiac Budapest mellett, megy a hirig

Ilyen árak várják holnaptól az autósokat a kutakon

Meg kell becsülni azt, ami ma történt: Orbán Viktor ritkán szól a forintról

Brutális bérigények: közel másfél milliót kérnek ezek a munkavállalók

Meghátrált az EU: ez lehet a fatüzelésű kályhák sorsa

Beütött a PMÁP-hatás: friss pénzzuhatag érkezett a befektetési alapokba

Lengyel sokk: óriási csúcson az infláció
