A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index szinte változatlan értéken kezdheti a hétfői kereskedést, a párizsi és a frankfurti indexek pedig 0,2-0,3 százalék emelkedéssel nyithatnak.
Pénteken veszteséggel zártak az európai tőzsdék, a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,83 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,74 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,39 százalékkal zárt alacsonyabban.
Londonban 0,47 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,52 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,85 százalékkal csökkent. Madridban 1,45 százalékkal, Milánóban 3,72 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsde.
A nap legnagyobb vesztesei a pénzügyi ágazatból kerültek ki, közöttük is az olasz bankok vezették a gyengülést. A banki ágazati index 2,6 százalékkal csökkent. Az olasz kormány a várt hiánycsökkentés helyett a korábbinál nagyobb, 2,4 százalékos hiánycélt állított be költségvetési tervében, ami az ország eladósodottságának a mértéke miatt negatív reakciót váltott ki pénzügyi befektetői körökben. Az olasz bankok közül az Unicredit, a Banco BPM és az Intesa Sanpaolo részvénye több mint hét százalékkal gyengült.
A svéd Saab repülőgépgyár részvénye nyolc százalékkal erősödött. A Boeing 9,2 milliárd dolláros szerződést kapott a légierő új oktatógépének a kifejlesztésére, amit a svéd repülőgépgyárral együttműködésben kíván megoldani.
A holland ASM International félvezető gyártó cég részvénye két és fél százalékkal erősödött. A kínai TCL technológiai cég ajánlatot tett a holland vállalat ázsiai érdekeltségében még meglévő részesedésének a kivásárlására.
Az olajár emelkedett, a Brent 0,57 százalékkal hordónként 83,20 dollárra, a WTI 0,37 százalékkal 73,52 dollárra. A Brent ára négy évvel ezelőtti, 2014 novemberi szintre tért vissza. Közeledik az Irán ellen elrendelt amerikai szankciók életbe lépésének a határideje, a piacok ezért a kínálat beszűkülésétől tartanak. Az ANZ Bank olajpiaci szakértői szerint a 100 dolláros olajár elérése sem tűnik már lehetetlennek.
Az eurót 0,15 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1587 dolláron, az arany ára 0,37 százalékkal unciánként 1191,80 dollárra csökkent.
A fotó forrása: Stock-snap.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
