Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 19,44 ponttal, 0,67 százalékkal, 2909,79 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 9,55 ponttal, 0,74 százalékkal, 1297,99 pontra kúszott fel zárásra.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 70,40 ponttal, 1,16 százalékkal, 6161,63 pontra, a frankfurti DAX-index 61,15 ponttal, 0,64 százalékkal, 9624,51 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 34,36 ponttal, 0,81 százalékkal, 4284,64 pontra ugrott.
A nap nyertese az egészségügyi szektor volt, amelynek indexe 1,9 százalékkal nőtt, miután az amerikai Pfizer és az írországi székhelyű Allergan gyógyszeripari cég bejelentette, hogy lemondtak a tervezett, 160 milliárd dollár értékű fúzióról. A hír hatására elindultak a spekulációk arról, hogy a felvásárlási és egyesülési láz milyen irányt vesz, a vállalatok melyik versenytársukra vethetnek szemet. A londoni tőzsdén a Shire 6,16, az AstraZeneca pedig 4,47 százalékos pluszban zárt, a Novartis árfolyama pedig 2,31 százalékkal emelkedett Zürichben.
A kiskereskedelmi vállalatoknak jót tett, hogy a Hennes & Mauritz (H&M) svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc a vártnál jobb eredményekről számolt be szerdán közzétett gyorsjelentésében. A világ második legnagyobb ruházati termékeket árusító vállalata 4,9 százalékkal drágult, miután közölte, hogy pénzügyi éve december 1-jétől február 29-éig tartó első negyedében 2,55 milliárd (313 millió dollár) svéd korona nyereséget ért el. Ez jóval kisebb az egy évvel korábbi 3,61 milliárd koronánál, de meghaladja a 2,49 milliárdos elemzői várakozásokat.
Drágultak az energiaipari részvények is a kőolaj árának emelkedésével párhuzamosan.
A nyugat-európai tőzsdezárás utáni percekben az északi-tengeri Brent könnyűolaj júniusi szállításra hordónként (159 liter) 39,48 dollárba került, 1 dollár 61 centtel, 4,25 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 1 dollár 78 centtel, 4,96 százalékkal, 37,67 dollárra ugrott.
Az euró 1,1391 dolláron forgott, napi szinten 0,06 százalékkal erősödött a bankközi piacon. Egy euróért 1,0889 frankot kértek, 0,03 százalékkal emelkedett a közös európai fizetőeszköz árfolyama.
A New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,42 százalékos, az S&P 500-as 0,62 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,90 százalékos pluszban állt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését