A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2,51 pontos csökkenéssel 79 170,63 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest csaknem változatlan.
Bizonytalanul kezdődhet a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a nemzetközi hangulat sem egyértelmű – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Varga Zoltán szerint a kereskedés alakulását egyelőre azért is nehéz megbecsülni, mert a múlt hét közepén kezdődött felívelés a pénteki zárásra kifulladt. A BÉT részvényindexe akkor 106,4 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 79 173,14 ponton zárt, 7,2 milliárd forintos összforgalomban.
A vezető részvények közül leginkább az OTP-nek lehet esélye emelkedésre a JP Morgan céláremelésének köszönhetően. Részvényei pénteken még 70 forinttal, 0,32 százalékkal, 21 680 forintra gyengültek, a folytatásban 22 000 forintig erősödhetnek.
A Mol árfolyama az előző hetet 16 forintos, 0,61 százalékos eséssel, 2616 forinton fejezte be, a folytatásban 2600 és 2650 forint között mozoghat.
A Richter-papírok 70 forinttal, 0,66 százalékkal, 10 730 forintra emelkedtek előzőleg, a továbbiakban a 10 560 és 10 750 forint közötti sávban alakulhat az árfolyam.
A Magyar Telekom pénteken 6 forinttal, 0,46 százalékkal, 1300 forintra gyengült, de hétfőn ismét erősödhet, 1340 forintnál lehet a következő fontosabb ellenállás.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Ennyibe került Elon Musk politikai karrierje – számokban a Tesla vesztesége
