A frankfurti és az amerikai tőzsdén jegyzett Boeing részvényei csaknem 8 százalékot estek hétfő hajnalban, miután az amerikai Szövetségi Légiközlekedési Hatóság elrendelte, hogy az amerikai cég 737 MAX 9-es repülőgépei közül 171 darabot biztonsági ellenőrzésnek vessenek alá, így azok a földön maradnak.

Pénteken az Alaska Airlines egyik gépén repülés közben kiszakadt a vészkijárat, ami végül leszállásra kényszerítette a pilótákat.

Csupán a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság eddigi vizsgálata szerint az utasok még be voltak kötve, és a légiutaskísérők sem kezdték meg az utasok kiszolgálását a gyors nyomásvesztés pillanatában.

A kiszakadt nyílásfedél mellett közvetlenül nem ült senki, az adott sorban az ablak melletti és a középső (26A és 26B) ülés üres volt, csak a folyosó melletti volt foglalt. A keletkezett nyíláson néhány üléspárnát, mobiltelefont, fülhallgatót, valamint ruhadarabot szippantott ki a nyomáskülönbség, szerencsére súlyos személyi sérülés nem történt. A robbanásszerű nyomásvesztést követően a pilótafülke ajtaja is kinyílt.  

Az NTSB vezetője kitért arra is, hogy az érintett repülőgépen az elmúlt egy hónapban három alkalommal is jelzett a pilótafülkében a kabinnyomással kapcsolatos hibáról szóló figyelmeztetés, először december 7-én, majd a január 5-i balesetet megelőző két napon is. 

Tudtak a hibáról, mielőtt bekövetkezett a baleset

A pilóták jelentették ezeket az eseteket, amelyet a karbantartók teszteltek és alaphelyzetbe állítottak minden esetet követően, valamint további ellenőrzési/karbantartási igényt vezettek fel a műszaki naplóba, ám ez a baleset bekövetkezéséig nem történt meg. Az Airportal megjegyzi, hogy egyelőre nem tudni, hogy ezeknek a hibajelzéseknek van-e bármilyen köze a bekövetkezett balesethez, az is előfordulhat, hogy téves hibajelzés történt.

Az Euronews cikke emlékeztet: a Boeing komoly versenyben áll az Airbusszal, utóbbi pedig egyre nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik. 

A Boeing számára óriási fiaskó volt, hogy a MAX-okat korábban 20 hónapra le kellett állítani azután, hogy közel 350 ember vesztette életét a 2018-ban és 2019-ben bekövetkezett balesetekben.

Az Airbus részvényei közben 2,5 százalékot erősödtek hétfő délutánra. Iparági források szerint a vállalat ezen a héten jelenti be, hogy tavaly 735 repülőgépet szállított le, ezzel megelőzve a Boeinget, és zsinórban ötödik éve a világ legnagyobb repülőgépgyártójának mondhatja magát.

Az európai multinacionális vállalat a bruttó és a nettó megrendelések tekintetében is az iparági rekordok megdöntésére készül.

Ráadásul a Boeing beszállítói és ügyfél-részvényei is ütést kaphatnak, mivel számos légitársaság leállította MAX repülőgépét a pénteki incidenst követően. A Spirit Aero részvényei 15,9 százalékot estek a piac előtti kereskedésben az Egyesült Államokban. Az Alaska Air részvényei 5 százalékot, míg a United Airlines részvényei 2,8 százalékot estek.

Boeing részvényeinek változása várhatóan nagy hatással lesz a Dow Jones ipari átlagára is, tekintettel a repülőgép-ipari cég masszív jelenlétére az indexben. A Dow Futures 188 pontot esett.

A Jefferies amerikai befektetési bank közleménye szerint a legutóbbi Boeing-incidens lelassíthatja a repülőgépgyártást volumenét, ha a gyártási és összeszerelési folyamatok további szabályozási ellenőrzés alá esnek.

Bob tanár úr kertjében megtalálták a 737 MAX repülőgép kulcsfontosságú alkatrészét

Boeing MAX 9-es repülőgépek flottája mindaddig a földön marad, amíg az amerikai szabályozó hatóság meg nem győződik azok teljeskörű biztonságáról. >>>

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!