A Microsoft hosszú évek óta próbálja átcsábítani az embereket a Chrome-ról az Edge böngészőre, korábban még fizetnie is hajlandó volt érte. Emellett megjelentek a cég által alkalmazott az enyhén megkérdőjelezhető módszerek is, például előfordult olyan is, hogy az Edge veszélyesnek állította be a Chrome telepítőjét – írja a hvg.hu.
A Redditen most több bejegyzés is kering, miszerint június eleje óta a cég a Windows Családbiztonság (Family Safe) funkcióján keresztül megakadályozza a felhasználókat abban, hogy megnyissák a Chrome-ot.
Több felhasználó is arra panaszkodott, hogy a Windows 11 alatt a Chrome egyszerűen összeomlik, gyorsan villog, és nem lehet hibaüzenet nélkül megnyitni.
A Google állítása szerint már kivizsgálták az esetet, és arra jutott a cég, hogy a Chrome működésképtelenségének oka valóban a Microsoft felügyeleti eszközében keresendő.
Természetesen a Windows biztonsági funkciója opcionális, akkor érdemes bekapcsolni például, ha a szülő azt szeretné, hogy gyermeke biztonságban internetezzen, így lehetővé téve a képernyő előtt töltött idő kezelését, a böngészés szűrését, valamint a tevékenysége nyomon követését. Az eszközt többek között az oktatási intézmények is használhatják.
A Microsoft jelenleg még nem reagált a megkeresésekre, és úgy látszik nem siet minden áron a Chrome használók segítségére.
Az Engadget szerint azonban van átmeneti megoldás a problémára, hiszen ha a chrome.exe fájlt átnevezi valaki mondjuk chrome1.exe-re, akkor a böngésző a hiba dacára is elindul.
Váratlan vevő jelentkezett be a Chrome-ért
Eladni kényszerülhet a Google a böngészőjét az ellene indult amerikai trösztellenes eljárás eredményeként.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat