Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapján vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán szerdán.
A bizalmatlanági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését Gheorghe Piperea, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójához tartozó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) európai parlamenti (EP-) képviselője kezdeményezte,
bírálva Ursula von der Leyent a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával a koronavírus-járvány idején, az oltóanyagok beszerzéséről váltott szöveges üzenetek átláthatóságának hiánya miatt.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerda este tájékoztatta a képviselőcsoportok vezetőiből álló Elnökök Értekezletének tagjait, hogy az indítvány megkapta az EP plenáris ülésén való megvitatáshoz és az arról való szavazáshoz szükséges minimális 72 aláírást. A bizalmatlansági indítvány formailag is megfelel az Európai Parlament eljárási szabályzatának vonatkozó cikke minden előírásnak – közölte az EP-elnök.
Ahhoz, hogy a bizalmatlansági indítvány sikerrel járjon,
az EP-képviselők által leadott szavazatok kétharmadára és a parlamenti képviselők abszolút többségére, vagy legalább 361 európai parlamenti képviselőre van szükség.
A bizalmatlansági indítványt elfogadása esetén Ursula von der Leyen mellett az Európai Bizottság teljes biztosi testülete lemondásra kényszerülne.
Az európai intézmények történetében még soha nem fordult elő ilyen egy 1999-es esetet leszámítva, amikor a bizalmatlansági szavazás előtt a luxemburgi Jacques Santer vezette uniós bizottság lemondott egy csalási ügyekben való "súlyos felelősségéről" szóló elítélő jelentést követően.
A hírportál megjegyezte: az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága május közepén kihirdetett döntésében elítélte az Európai Bizottságot, amiért nem adott kielégítő és hihető indoklást arra, hogy miért tagadta meg a koronavírus elleni vakcinák szerződéseiről szóló, Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között váltott szöveges üzenetek nyilvánosságra hozatalát. Ítéletében az uniós bíróság közölte: az Európai Bizottságnak az uniós szerződések szerint valamennyi dokumentumát hozzáférhetővé kell tennie a nyilvánosság számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter