Zajlik a Google pere Washingtonban. Ha veszítenek, a cég kénytelen lehet értékesíteni a Chrome böngészőt, melyet a ChatGPT alkotói szívesen megvennének – írja a BBC.
Nick Turley, a mesterséges intelligenciával foglalkozó OpenAI egyik vezetője az amerikai kormány mellett tanúskodott a Google ügyében.
Az Egyesült Államok felosztaná a vállalatot, amiért az szerinte túlságosan nagy erőfölénnyel rendelkezik az online keresések piacán. A Google viszont nem akarja eladni a Chrome-ot, és a trösztellenes pere megszüntetését kérte.
A Similarweb elemzőcég becslése szerint az online felhasználók 64 százaléka használja a Google Chrome-ot, míg a második legnépszerűbb Safarit mindössze 21 százalékuk.
Az amerikai Igazságügy Minisztérium az utóbbi időben sorozatban indított a Google-éhoz hasonló ügyeket különböző techóriások ellen a mesterséges intelligencia, az internetkeresések és a közösségi média területén.
Tavaly a washintoni bíróság kimondta, a Google-nek monopóliuma van az internetes keresés területén, míg múlt héten illegális monopóliumot is megállapítottak náluk az online hirdetési technológiáknál.
A vállalat mindkét döntés ellen fellebbezni tervez. Szabályozási ügyekért felelős vezetőjük, Lee-Anne Mulholland szerint a kormány felosztásra vonatkozó javaslatai
ártanának Amerika fogyasztóinak, gazdaságának és technológiai vezető szerepének.
A jelenlegi tárgyalások a Google monopóliumának megszüntetését megvalósító lehetőségeket vizsgálják, akár a ChatGPT-hez hasonló, a közelmúltban elterjedtté vált generatív AI-szolgáltatások piacot szélesítő hatása mentén.
A legújabb AI-modellek ugyanis már az interneten keresnek a jobb találatok és a korábban problémát jelentő hallucináció elkerülése érdekében.
Tavaly az OpenAI egyezséget ajánlott a Google-nek, melynek keretében a Chrome keresési eredményeit beépítették volna a ChatGPT-be. Nick Turley tanúvallomása szerint azonban a Google nem fogadta el az ajánlatot.
Ma nincs partnerségünk a Google-lel
– mondta az OpenAI vezetője.
Van viszont kapcsolatuk a Microsofttal, amely a Bing és az Edge keresőket is üzemelteti.
A Google pedig saját generatív AI termékekkel is rendelkezik, például a ChatGPT közvetlen versenytársának számító Gemini formájában.
A várhatóan három hétig tartó tárgyalásokat feszült figyelemmel kísérik olyan vállalatok, mint a Meta, az Apple vagy az Amazon, akiket hasonló monopóliumellenes eljárásokkal sújtottak.
Mindemellett a hírek szerint az OpenAI saját közösségi platformja fejlesztésének kezdeti szakaszaiban jár, melyet az X riválisának szánna. Sam Altman, a cég vezérigazgatója korábban Elon Musk üzlettársa volt, amíg évekkel ezelőtt össze nem vesztek az OpenAI fejlesztésének irányain.
A jelenben Musk X-e saját beépített AI-eszközzel, Grokkal működik.
Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat
Az amerikai igazságügyi minisztérium egy bírót arra szólított fel a Google ellen folyó trösztellenes per részeként, hogy a Chrome böngészővel kezdve verje szét a tech-óriás birodalmát.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Jó hírt kaptak a túrázók, meghátrált a kormány

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Egy hét alatt több mint 5 százalék plusz – újra megérte hazai pályán befektetni

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
