Két százalékponttal, 18-ról 20 százalékra növelte 2025-ös piaci részesedését az Apple az okostelefonok piacán. A Counterpoint elemzése szerint a feltörekvő és a közepes méretű piacok szilárd kereslete, valamint az iPhone 17-es sorozat erős eladásai járultak hozzá a vállalat felzárkózásához.
A cég közlése szerint a gyártók az év elején a szállításokat a vámok elkerülése végett előrehozták, ám ennek a hatása végül az év második felére enyhült, így javarészt változatlan maradt a szállítási mennyiség – írja a Reuters.
A második legnagyobb részesedést a Samsung tudhatta magának tavaly, 19 százalékkal, míg a harmadik helyre 13 százalékos részesedéssel a Xiaomi küzdötte fel magát. Ugyanakkor 2026-ban várhatóan gyengülni fog a piac a chiphiány és az alkatrészek jelentős drágulása miatt, mivel az AI-adatközpontok kezdtek el elsőbbséget élvezni a chipgyártóknál a fogyasztói termékekkel szemben.
Az iPhone 17 szeptemberben jelent meg, és több szempontból is jelentős ugráson ment végig az előző alapmodellekhez képest: 120 Hz-es képfrissítést kapott, valamint megkapta ugyanazokat a Fusion kameralencséket, amelyek eddig csak a Pro modellekben voltak elérhetőek. Mindemellett pedig egy olyan brutális erejű processzor ketyeg benne, amellyel a legújabb és legmodernebb videojátékokkal is játszhatunk.
Bemutatkozott az év legextrémebb mobilja, brutális árcédulát kapott
Táblagép méretűvé nyitható okostelefonnal rukkolt elő a Samsung. Az óriásmobil ára is tetemes: átszámítva mintegy 800 ezer forintba kerül Dél-Koreában.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Így állnak a pártok, ökölharc megy az aláírásokért
A Bauhaus ismét hódító útjára indul Európában, hogy ne kelljen ronda lakóparkokban élnünk
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében
Hét órán keresztül faggatták Hillary Clintont az Epstein-üggyel kapcsolatban