Érdekes dologra hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid csütörtök este. Elmondása szerint
Fidesz–DK-koalíció alakult ki Erzsébetvárosban a kiülős teraszok betiltása mellett
A Podmaniczky Mozgalom vezetője azt írta: az erzsébetvárosi képviselő-testület a tegnapi ülésén olyan javaslatot fogadott el, amely a gyakorlatban lehetetlenné tenné a kiülős teraszok működését a sétálóutcákban: négy környező társasház többségi döntése kell hozzá, ami a magyar jogszabályok mellett egy az egyben a tiltást jelenti a gyakorlatban. Természetesen az ott élők véleményét is ki kell kérni például arról, hogy meddig lehessenek nyitva a teraszok, de a teljes tiltás nem megoldás semmire, csak élhetetlenebb Budapestet eredményez.
Vitézy szerint a javaslatot a DK-s Beregi Balázs nyújtotta be, és egyedül Lajos Béla, a Színes Erzsébetváros képviselője szavazott nemmel; az elfogadást a Fidesz, a DK és a Momentum (!) képviselői is támogatták.
A döntés egyértelműen szembe megy a budapestiek álláspontjával.
„Még a belső-erzsébetvárosi sétálóutcák kialakítása előtt általunk rendelt Medián-kutatás adatai szerint a fővárosiak nyolcvan százaléka úgy gondolja, hogy ezek a lehetőségek igenis a nagyvárosi élet szerves részét képezik. Mindenki szeret egy teraszon meginni egy kávét, barátokkal elfogyasztani egy ebédet”
– közölte a vezető.
Azt mondja továbbá, hogy nyilván elő lehet és kell is írni, hogy meddig lehet este egy terasz nyitva, de itt most a nappali működésüket is ellehetetlenítette a képviselő-testület a kerületben.
„Ennek fényében csak egy dolgot szeretnék üzenni a mostanában egyre gyakrabban egymásra találó DK-s és fideszes képviselőknek: nem a fiatalok és a szórakozni vágyók terrorizálják a budapestieket, hanem a pártpolitikai csatatér elhasználódott katonái” – hangsúlyozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Így állnak a pártok, ökölharc megy az aláírásokért
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében
Hét órán keresztül faggatták Hillary Clintont az Epstein-üggyel kapcsolatban
Jó hír jött a lakásbiztosításokról, márciusban viszont érdemes figyelni valamire
Tizenöt százalékot esett a Mol a csúcsról – érdemes beszállni?