Wagner István

Aba-Novák és Kontuly a Dorotheumban

Modern és kortárs művészeti árverést tart a Dorotheum, 257 tétellel, március 16-án, másnap pedig a szecessziós iparművészet 274 tárgya kerül sorra ugyanitt. Bár a magyarországi műkereskedelem fellendülése miatt egyre kevesebb külföldön a magyar anyag, most mutatóban mégis akad három-három tétel a bécsi licitálásokon. Aba-Novák Vilmos reprezentatív debreceni tárlata óta rendszeresen felbukkannak képei a jelentősebb aukciókon, itthon és a határokon túl egyaránt. Most Bécsben azt az 1940 körüli, fekete krétával rajzolt freskótervét kínálják - 4000-6000 eurós sávban indítva -, amelyet az akkor épülő székesfehérvári Szent István-mauzóleum számára készített: a 185x155 centis, lenvászonra rögzített kartonon hét magyar történelmi férfialak látható, egyformán esküre emelt jobb kézzel. Feltehetőleg a magyar érdeklődőkre való tekintettel rögtön utána kerül kalapács alá Kontuly Béla Csendélet sakk-készlettel és szoborral című olaj-vászon képe, amely a szakértők szerint 1939 és 1949 között készülhetett, most pedig a 4500-5500 eurós sávban várja a licitet. Pálffy Péter Ablaknál című, 1945-ből való vegyes technikájú, akvarell-gouache festménye ennél jóval alacsonyabban, 500-800 euró között kerül kalapács alá a bécsi aukción. A budapesti születésű és Bad Ischlben elhunyt Brendel Alfréd elsősorban figurális plasztikákkal foglalkozott, dekoratív alakjait bronzból és faragott elefántcsontból kombinálta, felületükön szívesen kísérletezett különféle patinákkal és festékrétegekkel. Táncosnő papagájjal című most kínált kis szobrát 1930 és 1950 között készíthette, az ónixtalapzatra erősített műért a Dorotheum 1600-2000 eurót vár. Az iparművészeti tárgyak sorában van egy az Osztrák-Magyar Monarchiában 1900 körül készült hatvannégy részes ezüst étkészlet, eredeti kazettájában; az összesen 2200 grammot nyomó, trébelt darabokból álló garnitúrára a 2200-2600 eurós sávban lehet pályázni. Valamivel későbbről, 1910 tájáról való egy téglalap alakú ezüsttálca, áttört szecessziós peremmel és reliefdekorral, Diána-fejes fémjellel (az ötvös mesterjegye olvashatatlan), ezt 800-1000 euróra tartják a ház szakértői.

Részvételi rekord Maastrichtban

Minden eddiginél több, szám szerint 239 műkereskedő nevezett be az idei maastrichti régiségvásárra; a The European Fine Art Foundation (TEFAF) seregszemléjét már 22. alkalommal rendezik meg, ezúttal március 13-22. között. A hollandiai vásár világviszonylatban is az egyik legjelentősebb, részlegeinek száma idén már hétre emelkedett, mivel külön szekciót hoztak létre a huszadik századi dizájn és iparművészet számára. A ritkaságok között tallózva említhetjük az antwerpeni Marcel Nies keleti műtárgykínálatából egy félméteres kambodzsai bronz Buddha-szobrot 1200 tájáról, amely Jayavarman khmer királyt örökítette meg az istenség képében. Sam Fogg londoni antikvárius egy gyönyörűen illusztrált pontificale-kéziratot kínál a vásáron, amely Tournai püspöke, Ferry de Clugny számára készült Bruges városában 1475-1476 között. Portóból Luis Alegria galériás árusítja azt az áttetsző finomságú kínai porcelán csészealjat, amelyet a XVIII. században, Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc esküvőjére rendeltek meg, az uralkodói pár kettős portréja fölött lebegő koronákkal. A régi mesterek kezdettől fogva a TEFAF legfőbb erősségét jelentették: a párizsi Canesso galéria standján lesz látható Michael Sweerts A nagymosás napja című XVII. századi festménye, olaszos hangulatú száradó fehérneműkkel, amely nemrég bukkant fel a műkereskedelemben, a londoni Amells pedig egy XVIII. századi vörös süveges férfiarcképet kínál Giandomenico Tiepolo műhelyéből, aki édesapjának, Giovanni Battista Tiepolónak filozófusokról készült portrésorozatát folytatta ezzel az alkotással. A francia impresszionista piktúrát méltón képviseli a londoni Richard Green standján Camille Pissarro Mező Eragny környékén című 1886-os olaj-vászon tája. A huszadik századi művészetből kiemelhető a montreali Landau Fine Art részlegén Alberto Giacometti Három lépő férfialak című bronz kisplasztikája. A barna és arany patinájú, 70 centi magas alkotásból 1948 és 1950 között hat számozott példányt öntöttek, ez az egyes jelzésű változat. Az ezredforduló utáni kortárs művek közül a londoni Haunch of Venison standján látható Bill Viola Transfiguration elnevezésű 2007-es videója egy zuhanyozó figuráról, erős ellenfényben megörökítve. A fényképezés hőskorából való az úttörő brit mester, William Henry Fox Talbot A létra című, 1844-es felvétele, három férfialakkal a vidéki ház homlokzata előtt. A New York-i Fine Photographs galéria jóvoltából Maastrichtba érkező, fotótörténeti mérföldkőnek számító őspéldány értékét csak fokozza az a tény, hogy annak idején az első fotókkal illusztrált könyvben is megjelent, ezt Talbot publikálta, The Pencil of Nature címmel. A huszadik századi fotóművészetet dokumentálja a maastrichti vásáron most először szereplő Galerie Kicken Berlinből: Man Ray Fekete és fehér című 1926-os, szürrealista ezüst-zselatin kompozícióján egy ébenfából faragott néger maszkot állít kontrasztként a sápadt élő női arc mellé. A modell a művész élettársa, Kiki de Montparnasse volt, a ma már klasszikus ikonnak számító alkotást kereken 600 ezer euróért kínálják. A TEFAF is rendez újabban speciális különkiállításokat, hogy valamit hangsúlyosabban is kiemeljen. Most a vadonatúj kortárs iparművészeti részlegre hívják fel a figyelmet a holland Jachthuis St. Hubertus bemutatásával. A vadászházat a huszadik század elején a híres németalföldi építész, Hendrik Petrus Berlage tervezte a Kröller kereskedő házaspár részére, vagyont érő bútorokkal, valamint műtárgyakkal berendezve. A vásáron az ebédlő és a gyerekszoba mellett porcelán-, ezüst- és üvegnemű is az érdeklődők elé kerül, ezeket szintén Berlage tervei szerint kivitelezték.

Abigail és Home: közös képaukció

Együttes festményárverésre társult az Abigail Galéria a korábban főleg virtuális árusításra és tematikus házi tárlatokra szakosodott Home Galériával, a március 8-i aukciót az Abigail ilyen eseményeinek szokásos helyén, a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában rendezik meg. A 219 tételből a három legdrágább egyformán 22 millió forintról startol. Móricz Zsigmond hagyatékából kerül kalapács alá Márffy Ödön portréja feleségéről, Csinszkáról (Ady özvegyéről), amint azt a képre festett ajánlás is bizonyítja: "Móricz Zsigának Csinszka emlékével Márffy Ödön"(képünkön). Aba Novák Vilmos Cirkuszának sokalakos kompozícióján "Miss Medusa, a szőke csoda" felirattal hirdeti az előtérben lévő plakát a produkciót. A harmadik drága mester Molnár C. Pál, akitől egy másfélszer fél méteres Angyali üdvözlet szerezhető meg ezért a pénzért. A milliós sávban van jelen a nagybányai iskola képviselői közül Ferenczy Károly egy 1903-as, 6,5 millión kezdő Vénusszal, Jándy Dávidtól egy akt vihető el 3,8 millióért, Perlmutter Izsáktól egy csendélet 3,2 millióért. Az örök aukciós szereplők közül Rippl-Rónai József egy somogyi tájat ábrázoló pasztellel képviselteti magát, 2,6 milliós kezdéssel, Vaszary János Macska párnák között című zsánerképéért pedig legalább 4,8 milliót várnak. Tornyai János lenvászonra festette olajjal A juss című főművének egyik változatát, az 1,8 millión induló képet védetté nyilvánították. A kortárs Csernus Tibor Dózsások a Városligetben című vegyes technikájú életképe minimum 1,2 milliót kóstál. Érdemes körülnézni a milliós indítások alatt is, mert például Medgyessy Ferenc terrakotta kisplasztikái közül a Lehajló akt 950 ezer, a Debreceni Vénusz 750 ezer forintért is megvehető - utóbbi összeget várják Bortnyik Sándor 1921-es MA albumáért is, amelynek hat képét aláírásával hitelesítette a művész. Figyelemre méltó Bálint Endrétől az Ítélet elnevezésű, egykor a Dévényi-gyűjteményben levő kollázs 280 ezer forintért, Kondor Béla Pokolbeli szerkezet című rézkarcát pedig már 160 ezerért is meg lehet pályázni. A fotók között Székely Aladár klasszikus ülő Ady-portréja éppúgy 80 ezer forint, mint a most hetvenéves Féner Tamás Kassák Lajos műtermében című enteriőrje. Gyökér Lászlótól a Barcsay festés közben 24 ezer, Rudolf Hervétől pedig a Vasarely műtermében kereken 20 ezer forintról startol.

Grafikai árverés a Dorotheumban

Rajzok, miniatúrák és akvarellek, valamint különféle sokszorosítási eljárásokkal készült nyomatok kerülnek kalapács alá március 5-én a Dorotheum bécsi palotájában, az összesen 347 tétel között ezúttal csak két magyar vonatkozású akad. Az egyik Mednyánszky László Erdei patak téli naplementében című színgazdag akvarellje, a másik Neogrády Antal azonos technikájú képe, a Menyecske a pusztán; mindkettőt 600-800 euróra értékelték a ház szakértői, talán az azonos technika és alapanyag miatt, mert máskülönben a két művész, illetve a két mű között nagy a minőségi különbség. Tisztában lehettek ezzel a Dorotheumnál is, hiszen az előbbit szembeszökően reprodukálták, az utóbbi népieskedő zsánerjelenetet viszont nem hozták le külön a katalógus műtárgysorában. A bőséges kínálat egyik kuriózuma az a negyven külön tételből álló, bár szorosan összetartozó blokk, amely egy német és egy osztrák magángyűjteményből származik. A Giovanni Battista Piranesi (1720-1778), illetve fia, Francesco Piranesi (1756-1810) rézkarcaiból álló kis kollekció első felére a Dorotheum októberi grafikai árverésén lehetett licitálni. Most nagyjából ahhoz hasonló a válogatás tematikája: a vázák, karos gyertyatartók és kandallók, továbbá a belső és külső építészeti díszítések dekoratív tervei mellett a római veduták folytatják a listát, a híres műemlékek ábrázolásától a börtönsorozatig. Az árolló elég széles: az alsó határ itt is a 600-800 eurós értéksáv, a felső eléri a 3-4 ezer eurós becsértéket is.

Múzeumból múzeumba került a Dudás

Bevett szokássá vált a külföldi aukciókon - különösen így pénzszűke idején -, hogy néhány műkereskedő alkalmi licitálási közösségbe tömörül, egyesített pénzügyi erővel szerezve meg az áhított művet, még magas leütési summa esetén is. Ezt tette a Sotheby's legutóbbi New York-i régi mesterek árverésén a londoni Bernheimer & Colnaghi, valamint Johnny van Haeften, illetve a New York-i Otto Naumann műkereskedő. A tét a XVII. századi németalföldi mester, Hendrick Ter Brugghens Dudás című zsánerjelenete volt. Az utrechti iskola legjelentősebb képviselőjének méteres olajképe a harmincas években Herbert von Klemperer tulajdonában volt, majd 1938-ban a festmény eladására kényszerítették a zsidó nagyiparost és a kép a kölni Wallraf-Richartz Múzeumba került. Ott függött egészen tavalyig, amíg a restitúciós törvény nyomán a család vissza nem kapta. A família a Sotheby's New York-i filiáléján adta be a festményt, amelynek ára a 4-6 millió dolláros becsértékről heves licitálásban ment el 9 millió dollárig - az egyesült galériás trió Richard L. Feigen New York-i műkereskedővel küzdött meg és jutalékkal együtt végül 10,2 millióért szerezte meg a képet. Mint utóbb kiderült, Feigen a washingtoni National Gallery of Art nevében szállt be a küzdelembe és maradt alul "a három muskétással" szemben, ahogyan szakmai berkekben elnevezték őket. A sikeres hármas az árverés után jó néhány vásárlási szándékú érdeklődő hívását fogadta, magánszemélyek mellett múzeumokét is. Egy magát megnevezni nem kívánó műgyűjtő számottevő anyagi támogatásával és a National Gallery of Art minden financiális erejének latba vetésével sikerült végül egyezséget kötni a képet átmenetileg birtokló galériás trióval. Így a washingtoni múzeum a vételi ár megnevezése nélkül, de büszkén tette közhírré, hogy megszerezte a remekművet világhírű németalföldi gyűjteménye számára - az ügylethez még a szóban forgó alkotást jogos tulajdonosának visszaszolgáltató kölni múzeum igazgatója is gratulált.

Sikerrel debütált Brüsszelben az Erdész & Makláry galéria

Amint arról korábban már hírt adtunk (Napi, 2009. február 2.), először és egyedül képviselte Magyarországot az Erdész & Makláry Fine Arts idén a Brussels Antiques and Fine Art Fair (BRAFA) régiség- és műtárgyvásáron. A február elsején véget ért rendezvényen százharminc galériás állított ki a Tour & Taxis tizenkétezer négyzetméteres vásárcsarnokának standjain, a magyar galéria a Moholy-Nagy Lászlótól vitt korai művek mellett későbbi fotókat is értékesített, a kortársak közül pedig az Európa-szerte ismert, tavaly Párizsban elhunyt Hantai Simon és a jelenleg is Párizsban élő Reigl Judit munkáit árusították. Hazatérésük után Erdész László, valamint Makláry Kálmán galériást kérdeztük brüsszeli tapasztalataikról. - Miért éppen Brüsszelt választották az újabb vásári megjelenésre? - Az Erdész & Makláry Fine Arts azzal a céllal alakult 2005-ben, hogy neves magyar származású, külföldön - elsősorban Franciaországban - alkotó művészeket mutasson be, akik a magyar közönség számára alig ismertek, ugyanakkor azt is célul tűzte ki, hogy az általa képviselt művészeket magántőkéből finanszírozva, rangos nemzetközi vásárokon is bemutassa. Az elmúlt három évben több vásáron szerepelt a galéria, ilyen volt például a francia fővárosban a Salon du Collectionneur és az Artparis, a kölni Artcologne, a moszkvai World Fine Art Fair, majd most a BRAFA. Tapasztalataink szerint az általunk képviselt művészek munkáit nagy érdeklődés övezi. A brüsszeli mustrának az az előnye, hogy egyrészt nagy hagyományokkal rendelkezik - több mint fél évszázados múltra tekinthet vissza -, másrészt a részt vevő galériák magas minőséget biztosítanak évről évre. A helyszín nagyon nívós nemzetközi közönséget vonz, részben földrajzi adottságainak, részben a tapasztalt szervezők kiváló marketingmunkájának köszönhetően. A mostani vásár látogatói között a belgák mellett rengeteg holland, francia, német, svájci és angol műgyűjtő fordult meg, főleg a megnyitón, aztán a hétvégeken, valamint a meghosszabbított nyitvatartású napokon. - Értékesítésekre is sor került vásári standjukon? - Igen és ez nem ért váratlanul minket, mert az általunk képviselt művészek munkái már korábban is jelentős köz- és magángyűjteményekbe kerültek. Így például Reigl Judit műveiből három világhírű kortárs művészeti intézmény, a londoni Tate Modern, a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) és a Metropolitan Museum is vásárolt. (Utóbbi épp a brüsszeli vásáron teljesítette egy korábbi vásárlása utáni fizetési kötelezettségét egy ottani galéria közvetítésével.) Anélkül, hogy konkrét árakat említenénk - az maradjon az eladó és a vásárló üzleti titka -, elmondható, hogy Reigl Judit munkáiból magánszemélyek is vásároltak Brüsszelben, akárcsak Moholy-Nagy Lászlótól, emellett Scheiber Hugótól is került most alkotás külföldi privát kollekcióba. Hantai Simon első és hiánypótló emlékkiállítását októberben rendeztük meg galériánkban, amelynek nyomán jó néhány magyarországi gyűjteményt sikerült gyarapítani műveivel. Közeli céljaink között szerepel eddigi, hagyományos művészkörünk további bővítése azáltal, hogy a jövőben más kortárs alkotók munkásságát is bemutatjuk a határokon túl. Idén még két nemzetközi művészeti vásáron veszünk részt: márciusban az Artparis-n, szeptemberben pedig ugyanott a Salon du Collectionneurön, mindkét helyen első magyar galériaként, immár másodszor.

Szép-gyűjtemény Székesfehérváron

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Karvalits Ferenc közgazdász, "civilben" műgyűjtő nyitotta meg február 7-én a székesfehérvári Csók István Képtárban Szép Péter magángyűjtő kortárs kollekcióját. A tárlat január végéig a bécsi Collegium Hungaricumban vendégeskedett, jelenlegi állomáshelyén március végéig látogatható, majd április derekától május közepéig Budapestre, a Vízivárosi Galériába költözik, onnan pedig a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetbe várják. Szép Péter örökölte a műgyűjtés szenvedélyét - nagyapja az iparművészet remekeit vásárolta -, egyetemi éveiben először a keleti szőnyegek iránt érdeklődött, onnan jutott el az absztrakt piktúráig. Ebben a kategóriában először a klasszikus avantgárd olyan mestereitől vásárolt, mint Kolozsváry Zsigmond és Bán Béla avagy Illés Árpád és Marosán Gyula. Innen lépett tovább a kortársak felé: gyűjteményében képviselteti magát a Svájcból a rendszerváltás után hazatelepült Frey Krisztián, a Kádár-érában a "Zuglói Kört" vezető Molnár Sándor, illetve tanítványai közül például Nádler István, a nyolcvanas évek "új szenzibilitását" reprezentáló Soós Tamás vagy Mulasics László és a szentendrei Vajda Lajos Stúdió performanszain rendszeresen szereplő Szirtes János. A fiatalok közül Szép a hazai műkereskedelem joggal felkapott nőalakjait favorizálja: Barabás Zsófit és Soós Nórát. Nem véletlenül volt Bécs a vándortárlat első állomása, mert Szép Péter két éve már ott is szisztematikusan vásárol olyan kortársaktól képeket, mint a nálunk is jól ismert "botrányhős" Hermann Nitsch, a következő nyitással pedig szintén az egykori Monarchia területén marad: a szlovák vagy a cseh kortársak művei az uniós csatlakozás óta ugyancsak elérhetőek lettek a magyar műkereskedelem árszínvonalán.

Munkácsy Mihály Alapítvány Budapesten

Bár a hivatalos bejegyzés még folyamatban van, a közeljövőben várhatóan felállhat a Munkácsy Mihály Alapítvány - számolt be egy múlt heti sajtótájékoztatón terveiről a leendő alapítvány elnöke, Pákh Imre, a New Yorkban élő magyar üzletember és műgyűjtő. A budapesti székhellyel tervezett alapítvány elsődleges célja a festő emlékének ápolása, az életével és munkásságával kapcsolatos kutatások támogatása, tizenöt fős kuratórium irányításával. A kurátorok felkérése még folyik, de többségük már igennel válaszolt - köztük van például Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, valamint elődje, Vizi E. Szilveszter, Vass Lajos, az Operaház igazgatója, Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Bereczky Loránd, a Nemzeti Galéria és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. A Magyar Nemzeti Galéria 2005-ös reprezentatív kiállítása óta Pákh Imre segítette a Munkácsy-vándortárlat hazai körútját is, amely eddig tizenhat várost ért el és már több mint egymillióan látták. Mindazok, akik ezt a kiállítássorozatot létrehozták, pontosan tudják, milyen óriási munkába került ennek a tárlatnak a megszervezése, rendezése, biztosítása és városról városra mozgatása - mondta a sajtótájékoztatón a neves Munkácsy-gyűjtő. A hatalmas életmű külföldön lappangó több száz alkotásának felkutatása mellett tervezik a több mint ezer darabból álló Munkácsy-levelezés kritikai feldolgozását és kiadását, a hamisítások kiszűrésének érdekében a legkorszerűbb technológiai eszközökkel készülnek a művek eredetiségvizsgálatára, emellett az alapítvány felkarolná egy naprakész monográfia kiadását is.

Az ismeretlen (?) Székely Aladár

Ezzel az eleve kérdőjeles címmel rendezett három hónapig tartó kamaratárlatot a Petőfi Irodalmi Múzeum arról a fotósról, akinek Ady Endre könyöklő arcképét vagy az érmindszenti szülőház látványát köszönhetjük hosszú évtizedek óta a tankönyvekben. Ám amíg e képekkel minden iskolás találkozhat nemzedékeken át, a Károlyi-palota raktárából most valóban olyan rejtőző felvételek kerültek elő, amelyek még a szakmabeliek számára is meglepetést szereznek. A huszadik század első negyedéből természeti tájak vagy városi részletek, csendéletek és aktok vagy proletárok és parasztok karakterfigurái váltakoznak zsánerjelenetekkel. Ami azonos a sokféleségben, az a fekete-fehér fotográfiák festőisége. Ez pedig abból adódik, hogy Székely Aladár a fotózással párhuzamosan, kezdettől fogva végig, maga is festegetett. Lehetőség szerint sokat tartózkodott a nagybányai művésztelepen, így aztán sok barátot szerzett a piktorok szabadtéri, nyári táborában. Nem véletlen, hogy a kiállításon Adyék kúriája saját helyszíni festményén is visszaköszön, sőt a költő profiljáról bronzplakettet is mintázott, továbbá fekvő női aktról is készített fémreliefet. A képzőművészetben többé-kevésbé járatos látogató számos közös motívumot felfedezhet lépten-nyomon a fotók és a korabeli piktúra témaválasztásában éppúgy, mint ábrázolási stílusában. A nagybányai vedután a templom tornyának közismert, hagymakupolás sisakjától kezdve a régi Tabán szűk és kanyargós sikátorainak romantikus nyomorán át az itáliai barangolások emlékeiig terjed a skála (Capri kikötője, firenzei templom enteriőrje, Ravenna kolostori kerengője). Aztán a nyájat őrző pásztori idilltől a játszadozó gyerekeken át a fürdőzőkig húzódik a vezérfonál, majd az anyaság gyöngédsége, a kocsmaasztalnál iddogáló paraszt vagy a nagybőgős cigány kissé akadémikus beállítású karakterfiguráin át olyan modern szereplőkhöz jutunk el, mint a szénhordó vagy az állvány tetején az építők kettősének munkajelenete, illetve a lámpagyújtó akár jelképesnek is mondható alakja. Az utóbbiról juthat a néző eszébe Bortnyik Sándor Lámpagyújtó című 1921-es temperaképe, amely nyolc évtizedes külföldi lappangás után bukkant fel a Kieselbach Galéria őszi árverésén, hogy aztán rekordáron kerüljön műkereskedelmi forgalomba. Miközben az "iker" fotográfia szándékos elmosódottságában is kontúrvonalasan dekoratív és rajzos marad, addig az azonos című és nagyjából egyidős festmény minden konstruktív szigorúsága ellenére is vérbő kolorittal bíró kompozíció.