Bár a hivatalos bejegyzés még folyamatban van, a közeljövőben várhatóan felállhat a Munkácsy Mihály Alapítvány - számolt be egy múlt heti sajtótájékoztatón terveiről a leendő alapítvány elnöke, Pákh Imre, a New Yorkban élő magyar üzletember és műgyűjtő. A budapesti székhellyel tervezett alapítvány elsődleges célja a festő emlékének ápolása, az életével és munkásságával kapcsolatos kutatások támogatása, tizenöt fős kuratórium irányításával. A kurátorok felkérése még folyik, de többségük már igennel válaszolt - köztük van például Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, valamint elődje, Vizi E. Szilveszter, Vass Lajos, az Operaház igazgatója, Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Bereczky Loránd, a Nemzeti Galéria és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
A Magyar Nemzeti Galéria 2005-ös reprezentatív kiállítása óta Pákh Imre segítette a Munkácsy-vándortárlat hazai körútját is, amely eddig tizenhat várost ért el és már több mint egymillióan látták. Mindazok, akik ezt a kiállítássorozatot létrehozták, pontosan tudják, milyen óriási munkába került ennek a tárlatnak a megszervezése, rendezése, biztosítása és városról városra mozgatása - mondta a sajtótájékoztatón a neves Munkácsy-gyűjtő. A hatalmas életmű külföldön lappangó több száz alkotásának felkutatása mellett tervezik a több mint ezer darabból álló Munkácsy-levelezés kritikai feldolgozását és kiadását, a hamisítások kiszűrésének érdekében a legkorszerűbb technológiai eszközökkel készülnek a művek eredetiségvizsgálatára, emellett az alapítvány felkarolná egy naprakész monográfia kiadását is.
