A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Karvalits Ferenc közgazdász, "civilben" műgyűjtő nyitotta meg február 7-én a székesfehérvári Csók István Képtárban Szép Péter magángyűjtő kortárs kollekcióját. A tárlat január végéig a bécsi Collegium Hungaricumban vendégeskedett, jelenlegi állomáshelyén március végéig látogatható, majd április derekától május közepéig Budapestre, a Vízivárosi Galériába költözik, onnan pedig a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetbe várják.
Szép Péter örökölte a műgyűjtés szenvedélyét - nagyapja az iparművészet remekeit vásárolta -, egyetemi éveiben először a keleti szőnyegek iránt érdeklődött, onnan jutott el az absztrakt piktúráig. Ebben a kategóriában először a klasszikus avantgárd olyan mestereitől vásárolt, mint Kolozsváry Zsigmond és Bán Béla avagy Illés Árpád és Marosán Gyula. Innen lépett tovább a kortársak felé: gyűjteményében képviselteti magát a Svájcból a rendszerváltás után hazatelepült Frey Krisztián, a Kádár-érában a "Zuglói Kört" vezető Molnár Sándor, illetve tanítványai közül például Nádler István, a nyolcvanas évek "új szenzibilitását" reprezentáló Soós Tamás vagy Mulasics László és a szentendrei Vajda Lajos Stúdió performanszain rendszeresen szereplő Szirtes János. A fiatalok közül Szép a hazai műkereskedelem joggal felkapott nőalakjait favorizálja: Barabás Zsófit és Soós Nórát.
Nem véletlenül volt Bécs a vándortárlat első állomása, mert Szép Péter két éve már ott is szisztematikusan vásárol olyan kortársaktól képeket, mint a nálunk is jól ismert "botrányhős" Hermann Nitsch, a következő nyitással pedig szintén az egykori Monarchia területén marad: a szlovák vagy a cseh kortársak művei az uniós csatlakozás óta ugyancsak elérhetőek lettek a magyar műkereskedelem árszínvonalán.
