BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Aba-Novák és Kontuly a Dorotheumban

2009. március 8. vasárnap, 23:00

Modern és kortárs művészeti árverést tart a Dorotheum, 257 tétellel, március 16-án, másnap pedig a szecessziós iparművészet 274 tárgya kerül sorra ugyanitt. Bár a magyarországi műkereskedelem fellendülése miatt egyre kevesebb külföldön a magyar anyag, most mutatóban mégis akad három-három tétel a bécsi licitálásokon.
Aba-Novák Vilmos reprezentatív debreceni tárlata óta rendszeresen felbukkannak képei a jelentősebb aukciókon, itthon és a határokon túl egyaránt. Most Bécsben azt az 1940 körüli, fekete krétával rajzolt freskótervét kínálják - 4000-6000 eurós sávban indítva -, amelyet az akkor épülő székesfehérvári Szent István-mauzóleum számára készített: a 185x155 centis, lenvászonra rögzített kartonon hét magyar történelmi férfialak látható, egyformán esküre emelt jobb kézzel. Feltehetőleg a magyar érdeklődőkre való tekintettel rögtön utána kerül kalapács alá Kontuly Béla Csendélet sakk-készlettel és szoborral című olaj-vászon képe, amely a szakértők szerint 1939 és 1949 között készülhetett, most pedig a 4500-5500 eurós sávban várja a licitet. Pálffy Péter Ablaknál című, 1945-ből való vegyes technikájú, akvarell-gouache festménye ennél jóval alacsonyabban, 500-800 euró között kerül kalapács alá a bécsi aukción.
A budapesti születésű és Bad Ischlben elhunyt Brendel Alfréd elsősorban figurális plasztikákkal foglalkozott, dekoratív alakjait bronzból és faragott elefántcsontból kombinálta, felületükön szívesen kísérletezett különféle patinákkal és festékrétegekkel. Táncosnő papagájjal című most kínált kis szobrát 1930 és 1950 között készíthette, az ónixtalapzatra erősített műért a Dorotheum 1600-2000 eurót vár. Az iparművészeti tárgyak sorában van egy az Osztrák-Magyar Monarchiában 1900 körül készült hatvannégy részes ezüst étkészlet, eredeti kazettájában; az összesen 2200 grammot nyomó, trébelt darabokból álló garnitúrára a 2200-2600 eurós sávban lehet pályázni. Valamivel későbbről, 1910 tájáról való egy téglalap alakú ezüsttálca, áttört szecessziós peremmel és reliefdekorral, Diána-fejes fémjellel (az ötvös mesterjegye olvashatatlan), ezt 800-1000 euróra tartják a ház szakértői.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet