Amint arról korábban már hírt adtunk (Napi, 2009. február 2.), először és egyedül képviselte Magyarországot az Erdész & Makláry Fine Arts idén a Brussels Antiques and Fine Art Fair (BRAFA) régiség- és műtárgyvásáron. A február elsején véget ért rendezvényen százharminc galériás állított ki a Tour & Taxis tizenkétezer négyzetméteres vásárcsarnokának standjain, a magyar galéria a Moholy-Nagy Lászlótól vitt korai művek mellett későbbi fotókat is értékesített, a kortársak közül pedig az Európa-szerte ismert, tavaly Párizsban elhunyt Hantai Simon és a jelenleg is Párizsban élő Reigl Judit munkáit árusították.
Hazatérésük után Erdész László, valamint Makláry Kálmán galériást kérdeztük brüsszeli tapasztalataikról.
- Miért éppen Brüsszelt választották az újabb vásári megjelenésre?
- Az Erdész & Makláry Fine Arts azzal a céllal alakult 2005-ben, hogy neves magyar származású, külföldön - elsősorban Franciaországban - alkotó művészeket mutasson be, akik a magyar közönség számára alig ismertek, ugyanakkor azt is célul tűzte ki, hogy az általa képviselt művészeket magántőkéből finanszírozva, rangos nemzetközi vásárokon is bemutassa. Az elmúlt három évben több vásáron szerepelt a galéria, ilyen volt például a francia fővárosban a Salon du Collectionneur és az Artparis, a kölni Artcologne, a moszkvai World Fine Art Fair, majd most a BRAFA. Tapasztalataink szerint az általunk képviselt művészek munkáit nagy érdeklődés övezi. A brüsszeli mustrának az az előnye, hogy egyrészt nagy hagyományokkal rendelkezik - több mint fél évszázados múltra tekinthet vissza -, másrészt a részt vevő galériák magas minőséget biztosítanak évről évre. A helyszín nagyon nívós nemzetközi közönséget vonz, részben földrajzi adottságainak, részben a tapasztalt szervezők kiváló marketingmunkájának köszönhetően. A mostani vásár látogatói között a belgák mellett rengeteg holland, francia, német, svájci és angol műgyűjtő fordult meg, főleg a megnyitón, aztán a hétvégeken, valamint a meghosszabbított nyitvatartású napokon.
- Értékesítésekre is sor került vásári standjukon?
- Igen és ez nem ért váratlanul minket, mert az általunk képviselt művészek munkái már korábban is jelentős köz- és magángyűjteményekbe kerültek. Így például Reigl Judit műveiből három világhírű kortárs művészeti intézmény, a londoni Tate Modern, a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) és a Metropolitan Museum is vásárolt. (Utóbbi épp a brüsszeli vásáron teljesítette egy korábbi vásárlása utáni fizetési kötelezettségét egy ottani galéria közvetítésével.) Anélkül, hogy konkrét árakat említenénk - az maradjon az eladó és a vásárló üzleti titka -, elmondható, hogy Reigl Judit munkáiból magánszemélyek is vásároltak Brüsszelben, akárcsak Moholy-Nagy Lászlótól, emellett Scheiber Hugótól is került most alkotás külföldi privát kollekcióba. Hantai Simon első és hiánypótló emlékkiállítását októberben rendeztük meg galériánkban, amelynek nyomán jó néhány magyarországi gyűjteményt sikerült gyarapítani műveivel.
Közeli céljaink között szerepel eddigi, hagyományos művészkörünk további bővítése azáltal, hogy a jövőben más kortárs alkotók munkásságát is bemutatjuk a határokon túl. Idén még két nemzetközi művészeti vásáron veszünk részt: márciusban az Artparis-n, szeptemberben pedig ugyanott a Salon du Collectionneurön, mindkét helyen első magyar galériaként, immár másodszor.
