Szász Judit

Vasárnap kezdődik a hetedik Zsidó Nyári Fesztivál

A Zsidó Nyári Fesztivál idén augusztus 29. és szeptember 5. között várja – immár hetedik alkalommal – a kulturális programokra éhes látogatókat Budapesten és számos vidéki helyszínen, például Nagykőrösön, Szegeden, Pannonhalmán és Szombathelyen. A hagyományosan a zsidó újév előtt megrendezett mustrán most a holokauszt 60. évfordulójára is emlékeznek. A zsidó tárgyú, illetve kötődésű zenei, képzőművészeti, filmművészeti, színházi produkciók hívogatják az érdeklődőket, akik az élmények befogadása után megérthetik, hogy a zsidó kultúra soha nem elnyomni, kiszorítani akar(t) a befogadó országban, hanem megtermékenyíteni, színesíteni, tágabb látókörűvé tenni. A fesztiválon központi szerepet játszik a pesti gettó – amelyet a Világörökség részévé kívánnak tenni – legszebb épülete, a Közép-Európában egyedülállóan nagy és szép, eredeti funkcióját végig őrző Dohány utcai zsinagóga, amelyet Tony Curtis Emmanuel-alapítványa segítségével hoztak helyre pár évvel ezelőtt. Itt ad koncertet Kincses Veronika, Tokody Ilona, Varnus Xavér és Marton Éva is. A rendezvény nyitó hangversenyén, augusztus 28-án 9 órakor a Nobel-békedíjas Elie Wiesel tiszteletére a Wolf Péter szerezte Öröm és bánat című concertino hangjai csendülnek föl. Az Amadinda ütőegyüttes augusztus 30-án lép fel. A sztárok sztárja, Marton Éva szeptember 4-én mutatkozik be a Gershwin-esten a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Az ő neve fogalom az opera világában: családjával vágott neki a ferencvárosi kislány, az itthon akkoriban kevéssé becsült énekesnő a világnak. A népmesék igazsága az ő életében beteljesedett: férje segítségével meghódította a számottevő színpadok kényes ízlésű közönségét a milánói Scalától a New York-i Metropolitanig. Színházi események is zajlanak ezekben a napokban: például a Madách Kamarában – szeptembertől hivatalosan már Örkény István Színház néven – Arthur Miller Alku című darabja kerül színre Huszti Péter rendezésében. A mozi nagy nevettetője volt a legendás Latyi, a soha el nem felejthető táncoskomikus, Latabár Kálmán. Az ő emlékére régi sikereit felelevenítő vetítések lesznek. Jávor István rendező és fotóművész a zsinagóga árkádjai alatt rendezi meg fotókiállítását Óvás címmel, amellyel a gettó köveinek múltidéző értékeire hívja föl a figyelmet.

Újabb musical-királynő a láthatáron

Sarah Brightman várhatóan szeptember 8-án lép fel az Arénában – remélhetően ő tényleg meg is érkezik Budapestre –, hogy azzal a kislányosan finom, magasan képzett szopránjával a tőle megszokott, érzelemgazdag, melodikus dalait előadja rajongóinak. Aki már régóta, 14 éve elvált a zenés darabok fejedelmének számító Andrew Lloyd Webbertől, az angol királynő felkent lovagjától. Sikereit azóta, bár exférje mindenben támogatja művészi pályáját, csakis magának köszönheti. Az 1961-ben született énekesnő már 12 éves kora óta szerepel, öt évvel később a Hot Gossip együttessel a brit slágerlisták tetejére kapaszkodott föl. Húszéves volt, amikor a Macskák című, világhódító Webber-musicalben szerepet kapott. Ebben figyelt föl rá a külsejében nem annyira vonzó, de elsöprő sikereket magáénak tudó zenés színházi guru, és elvette feleségül. 1985-ben a háború fiatal áldozataira emlékezve Webber megalkotta saját Requiemjét, amelyben ifjú neje Placido Domingóval énekelt együtt, majd ebből a programból a hölgy egy szovjetunióbeli turnét kerekített a Mentsétek meg a gyerekeket című jótékonysági est részeként. Ebben a műsorban egy 12 éves fiúcskával adott elő egy duettet, ezt akkora ováció követte, hogy a Pie Jesu című szám a slágerlista első öt dala közé került. Számos platina- és aranylemez birtokosa, több díjat vehetett már át, köztük a Grammyt. Amikor az 1992-es barcelonai olimpia himnuszát Carrerasszal együtt elénekelte, Sarah már elvált, de a nóta még mindig Webber keze munkája. Legnagyobb sikerét – a szólóalbumai mellett – a vak énekessel, Andrea Bocellivel közösen előadott Time to say good by/Con te partiro című dallal érte el. Ez a lemez ötmillió példányban kelt el. Tavaly adta ki a mostani turnéjának címét is viselő Harem (Hárem) lemezét. Internetes oldala misztikus fényben fényképezett, meleg vöröses-barna színekben tobzódó világban mutatja a sztárt. Buja keleti ruhaköltemények, fátyol, naplemente és szerájhangulat. Valószínűleg ezt a varázst a színpadi show is érzékelteti majd – a látványelemekkel, fény- és hangtechnikával és táncosokkal – és főleg Sarah Brightman előadása.

Impresszionista nyárutó Szentendrén

Francia és magyar impresszionisták magángyűjterményekből származó alkotásaiból ad válogatást a szentendrei Erdész Galéria. A legizgalmasabb talán egy kopott, nagyalakú füzet Toulouse-Lautrec cirkusz-sorozatával, amelyet 1905-ben, az elvonókúrája idején rajzolt.

Jégvilágba zárt szerelem

Andrei Makine – aki 1958-ban született a Szovjetunióban és 1987-ben hagyta el azt – a jelen francia irodalom egyik legnagyobb tehetségű alkotója: „nem bennszülött” létére már megkapta a Goncourt- és a Medici-díjakat. Dél-franciaországi birtokán azóta is szorgalmasan írja – szinte évente – szebbnél szebb regényeit. Furcsa egyveleg az övé: mély orosz lélekelemzés Tolsztoj és Turgenyev módjára, de a francia tömörség, kecsesség és elegancia tükröződik minden sorából. Kicsi, gyönyörűen megtervezett kötetei vannak – az Ab Ovo Kiadó jóvoltából –, 150-200 oldalas művek, amelyek bőven beleférnek egy nyári utazás bőröndjébe, de mégsem könnyed, strandi olvasmányok! Makine annyira mestere a szónak és léleknek, hogy valóban nem fellengzős a Le Figaro cikkének pár mondata: „úgy ír, ahogy az ember imádkozik. Térden állva. Hogy hallja a muzsikát.” A fordítója, Szoboszlai Margit is hasonló áhítattal kezeli a szövegét. Nemcsak élmény így belefeledkezni történeteibe, de kemény munka is; nagyon különböző országokat, embereket, hatalmakat akar megérteni és megértetni, vállalva, hogy elfogult. A legelső – hatalmas – sikert A francia hagyaték című könyvével érte el: egy Szovjetunióban ragadt francia asszony kálváriáját – mint saját nagyanyjáét – meséli el benne, egyszerű, nagyon pontos és választékos nyelven. A mostani sikerdarabja A francia pilóta. Nem a Kisherceg tragikus sorsú írójának, Saint-Exupéry-nek lezuhanását írja meg, egy ismeretlen hősnek állít emléket: Jacques Dorme-nak, aki a spanyol polgárháború után, megszökve a náciktól, a nagy orosz tajgára vetődik, ahol segít az Alszib (Alaszka-Szibéria) titkos vonalán – amerikai hadianyagot, repülőket szállítva – a vergődő Vörös Hadseregnek. A fiatal francia férfi nemcsak a bátorságát és tudását őszintén elismerő szovjet pilóták nagyrabecsülését kapja meg – az időjárás és a sztálini kémszervezet, az NKVD miatt is – fagyos, veszélyes világban, hanem élete szerelmét is egy röpke hétre: Alexandrát, aki A francia hagyaték nőfigurájának feltámadása. Itt és most nem az író nagymamája, hanem egy ismerős, aki egy kivégzett szülők árva gyermekét – kiközösített, igazi életet csak az álmaiban élő fiúcskát – néha befogad magához a sztyeppei városka ócska házába, és franciául tanít. Eközben nemcsak egy – háborúban, fagyban és vérben kiviruló, tiszta, életnyi idő helyett napokban mért – szerelem, de a világégés kataklizmája, Sztálin irtózatos hatalmának őrült szennye, egy hatvanas évekbeli árvaház mindennapjai, és a mostani Franciaország égető gondjai is kibomlanak a lapokon. A mű tömény minden vonatkozásban: történelmi, földrajzi, szociológiai és pszichológiai vetületei mind értéket adnak úgy, hogy a mondatok a szív legközepét érintik meg. Műmájer erőlködés, giccs nélkül. Mint Makine minden művében.

Jó fiú a rossz fiúkkal a Margitszigeten

A nagy sikerű márciusi szereplése után világhíressé vált magyar származású hegedűvirtuóz, Edvin Marton Stradivarijával ismét – most a Bad Boys Blue-val – Magyarországon lép fel. A koncert augusztus 31-én mintegy nyárzáró fináléként „húzza le a függönyt” a margitszigeti nyári teátrumban. Edvin Marton a cross-over, avagy a zenei ízlések és stílusok vegyítésének üstökössebességgel feltűnő, de a topon konok elszántsággal ott is maradó, fiatal és jóképű képviselője. A vagyont érő cremonai mesterhegedű hangjait gyönyörű lánycsapat játéka egészíti ki, plusz – a korszellemnek megfelelően – egy DJ is. Ez a vegyítés – bár a komolyzenei kritikusok gyakran leszólják ezt a formációt, mert a klasszikus zene meggyalázásának és felhígításának érzik – roppant sikeres és eredményes. Tömött koncerttermek sora: a berlini Konzertharmonie, a New York-i Carnegie Hall és a pesti este előtt a nizzai Theatre de Verdure bizonyítja, hogy a saját korukban is oly népszerű klasszikus szerzők dallamai, az akkori slágerek megférnek a mai könnyűzene hangzásvilágával, ha értőn mixelik egybe ezeket. Ezt most a legendás kölni csapat, a Bad Boys Blue lendítheti még magasabb színvonalra. Ők a nyolcvanas években arattak világra szóló sikereket, ám még ma is a dance műfaj kiemelkedő reprezentánsai. Az athéni olimpia augusztus 14-i nyitóünnepségén is fellépő művész – első hallásra bizarrnak tűnik – Eminem, a fehér rapper-sztár egyik formációjával, a D–12 nevű bandával is tervez közös munkát.

Párizs nem ereszt el

Magyar írók, költők és a velük együtt élő, szenvedő, mulató képző- és fotóművészek 1900 és 1939 közötti Párizs-élményét idézi a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása.

A legcsendesebb útitárs

Micheal Paterniti 2000-es Mr. Einstein sofőrje című regénye tulajdonképpen csak a témakezelését illetően regény: iszonyú mennyiségű tényanyagot kellett a fiatal – harmincas – amerikai író-főszereplőnek feldolgoznia – a végén található köszönetnyilvánítás majd’ kétoldalas – ahhoz, hogy a múlt század máig legnagyobb hatású zsenijének sorsát, munkásságát és halálát, majd halál utáni újabb „életét” bemutathassa. De nemcsak Albert Einstein már-már klisékbe fagyott – nyelvöltögetős, torzonborz különc – képét igazítja ki hősünk komoly tudományos alapossággal körüljárva, hanem ad egy használható és már majdnem megszerethető Amerika-képet is. Paterniti ugyanis Einstein agyának „ellízingelőjével”, Thomas Harvey nyugdíjas kórboncnokkal végigszáguldja egy pávakék Skylark kocsival a keleti parttól Kaliforniáig az Egyesült Államokat. Az öreg – tolvajlással is megvádolt – minden orvosi tevékenységtől rég távol tartott, kicsit lepukkant sorsú Thomas egy Tupperware edényben végigfurikáztatja Einstein agyát, amit a tudós halálának beálltakor egyszerűen lenyúlt a boncoláskor. Az út Einstein unokájához, Evelynhez vezet Berkeley-be, a nyugati egyetemi városba, közel San Franciscóhoz. A találkozás az író-főszereplő srác és a nyolcvanas éveit taposó boncolóorvos között nehezen, titokzatos csatornákon keresztül jön létre. A fiú először hagymázas pletykának gondolta a tupperes sztorit, de amikor hosszú egyeztetések után végre létrejön közte és Harvey között a találka, és meglátja a formalinban lögybölődő, gyümölcsdarabokhoz hasonló agyat, minden lépése arra irányul, hogy ennek a csodának (az Agynak) a közelébe kerüljön. Barátnőjével és kutyájával élt elszigetelt, henye életét feladja, és elszegődik – mivel máshogy nem jut az áhított dolog közelébe – sofőrnek Thomas Harvey „nagy meneteléséhez”. Felbőg a bérelt Skylark: a csendesen úszkáló Albert-agy, a csendesen kuncogó és kíváncsi mohósággal az élet utolsó, számára feltálalt morzsáit besöprő Thomas és a csendesen magában morfondírozó, a két öreget megérteni akaró Paterniti útra kel. Nagy amerikai irodalmi hagyomány a vándorlás, az utak megéneklése. A legnagyobb dobás a műfajban kétségtelenül Keruoac Útonja, amely egy nemzedék, a hippiség himnusza és vallása lett. Paterniti szerényebb és tényszerűbb: ő csak kibontja és szeretettel megmutatja előttünk a hatalmas és ellentmondásos ország térképét, ahogy ő látja. A téli fagyba dermedt lapályokat, a farmok elhagyatott és mégis bensőséges világát, a szakadt kisvárosok lehangoló moteljait és gyorsétkezdéit, ahol eltelik az amerikaiak nagy részének az élete, az elegáns, nagyvilágian drága nyugati éttermeket és gondozott kertvárosokat, ahol egy egészen másfajta USA él, tudomást sem véve a poros Középről. Hányavetien úgy mondják, az a vidék csak arra jó, hogy át lehessen repülni. A nagy mítosz még ebben az országban sem tudott alapvető különbségeket megszüntetni: lenézés jár annak, aki rosszabb helyre születik, mint más. A kitörési pont az egyetem: a Yale-en végzett Thomas Harvey még be is futhatott volna, de élete csak az Agy kimetszésével vett különös fordulatot. Vannak a szakmájában, akik támadták, vannak, akik megértik, vannak aki dicsérik e tettéért. Paterniti gondosan utánajár, beszél, interjúzik mindegyikkel, még Japánba is elmegy egy Einstein-fan tudóshoz. Ott szembesül az atombomba hatásával, és azzal, hogy ez a los alamos-i fiúk – Teller, Oppenheimer, Szilárd Leó, Einstein – akaratlan bűneként rögzült a világ tudatában. A történet izgalmas, fordulatos és empatikus, de végig a tények tartják kordában: mindent megtudhatunk Einstein életéről, szerencsétlen szerelmi életéről, csapnivaló apai, körülrajongott tudósi, tépelődő emberi mivoltáról. Ám ebből a világra olyan hatalmas befolyással bíró arcból kidereng egy amerikai öreg orvos és egy fiatal, helyét kereső író kutató tekintete is. Ők segítenek meghatározni Albert Einstein, egy német-zsidó pacifista fizikus zseni helyét Amerika és a Föld történelmében.

A Créme de la Créme a Nemzeti Galériában

A megújulást és lázadást kifejező, 1900 és 1930 közötti modern irányzatok rajzaiból ad bő válogatást a Nemzeti Galéria új tárlata.

Vénusnak szép játéka

A Petőfi Irodalmi Múzeum Vénusnak szép játéka című kiállítása a magyar erotikus irodalmat mutatja be.