Szentendre a mindennapi kirakatvároska életét éli (szombat-vasárnap kicsit jobban belehúzva a pörgésbe): az illusztris környéket parlagfűtenger hullámozza körül – „még nyílnak a völgyben” a kései virágok és a gagyistandok is –, aratnak a vendéglősök a vastag tollal számolt ebédekkel, s a német, francia és távol-keleti turistacsoportok szorgosan botladoznak a girbegurba sikátorok tűsaroknyúzó macskakövein. A Bogdányi utcából jobb kézre eső, Dunára tartó Bercsényi utca patinás régi házainak egyikében, a 4. szám alatt, az Erdész Galéria hatalmas, pipacsos plakáttal hívogatja a látogatót.
Szeptember 19-éig – ez már többszörösen meghosszabbított határidő, jelezve a sikert – a szellemesen kialakított belső szobákban, lépcsőfordulókon kincseket lelhet a betérő – végre kiléphet a mindent elborító álnépiesch, lehangoló kínálat fojtogatásából, itt üde francia levegő fogadja: világhíres francia impresszionista alkotók – Gaugain, Renoir, Toulouse-Lautrec, Monet, Sisley, Cézanne – grafikáival és a korszak, illetve napjaink magyar tehetségeinek alkotásaival ismerkedhet. Vaszary János, Rippl-Rónai József, Iványi Grünwald Béla, Ferenczy Károly, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László eddig nem nagyon ismert, kvalitásos képei mellett Konkoly Gyula alkotásai is láthatók. Konkoly kint is és itthon is megízlelte a fénnyel-színnel munkálkodás örömét. (Festményeiből egyébként Pesten is, az Erdész Galéria Sas utcai kiállítótermében, Tisztelet az impresszionizmusnak címmel tekinthető meg válogatás.) Pipacsos mezők című vászna a szentendrei mustra plakátja is egyben.
A galéria alsó szintjén lévő elegáns bőr- és ékszerüzleten keresztül visz fölfelé, a lépcsőkön az út a kiállítóhelyiségekig: a falakon tömegével a kisméretű, de nagy hatású képek. Az első szobában a Konkoly-féle pipacsok foglalják el a falak nagy részét, a hangulatos belső tér jó kialakításában kényelmes bőrfotelek, és egy kandalló is áll. E fölött függ Mednyánszky báró gyönyörű Virágzó fák című festménye, amelyen a lágyan és szemérmesen bimbózó fehér virágokat napfényben fürdőzve kapta el – ő nagyon kevés művében engedi meg magának a világosság és harmónia ilyen egyértelmű kifejeződését. A budai vári nagy kiállításán is inkább a drámai, sötét tónusok domináltak.
A legnagyobb izgalmat – számomra – az a falmélyedésbe szellemesen belekomponált album jelentette, amelyet Albi városának múzeuma bocsátott a galéria rendelkezésére. Ez a kopott, nagyalakú füzet Henri de Toulouse-Lautrec 17 lapos cirkusz-sorozatát rejti, amelyet a gróf 1905-ben, az elvonókúrája idején rajzolt. (Kétszáz példányban forgalmazták anno, ez az itteni a 147., ezzel együtt körülbelül húsz darab maradt meg ilyen kifogástalan állapotban.) Toulouse-Lautrec hírnevéhez méltóak e lapok: a könnyeden száguldó ceruzavonalak harmatfinom színezéssel borzongatóan érzékeltetik a manézs fülledt világát. – Ugyanaz a szerelem érződik itt is a műlovarnők, bohócok, kutyaidomárok, artisták iránt, mint Fellini filmjeiben. A stílus a hányavetin is pontos anatómiai kifejezésmód pici torzítással: az ismert plakátok, prosti-sorozatok mondén hangulatát idézi.
Gaugain Tahiti nője, Renoir Tűnődő lányarcképe, Rippl-Rónai Balerinája – aki vaskosabb, magyarabb a francia kortárs táncosnőinél –, Vaszary Kis verebe (kokott jellegű, kék ruhás nőcske portréja) a magángyűjtemények kifogyhatatlan kincsesbányájára irányítja a figyelmet. A Szépművészeti Múzeum előtt a legkeményebb hidegekben is órákon át kanyargó sor jelezte Magyarország szenvedélyes érdeklődését az impresszionizmus, a tünékeny hangulatokat, fény-árny viszonyokat ecsettel, grafikai eszközökkel briliánsan megragadó stílus, iránt. Szentendrén szeptemberig még egy kortyintás juthat belőle mindenkinek.
Szász Judit