Andrei Makine – aki 1958-ban született a Szovjetunióban és 1987-ben hagyta el azt – a jelen francia irodalom egyik legnagyobb tehetségű alkotója: „nem bennszülött” létére már megkapta a Goncourt- és a Medici-díjakat. Dél-franciaországi birtokán azóta is szorgalmasan írja – szinte évente – szebbnél szebb regényeit. Furcsa egyveleg az övé: mély orosz lélekelemzés Tolsztoj és Turgenyev módjára, de a francia tömörség, kecsesség és elegancia tükröződik minden sorából. Kicsi, gyönyörűen megtervezett kötetei vannak – az Ab Ovo Kiadó jóvoltából –, 150-200 oldalas művek, amelyek bőven beleférnek egy nyári utazás bőröndjébe, de mégsem könnyed, strandi olvasmányok! Makine annyira mestere a szónak és léleknek, hogy valóban nem fellengzős a Le Figaro cikkének pár mondata: „úgy ír, ahogy az ember imádkozik. Térden állva. Hogy hallja a muzsikát.” A fordítója, Szoboszlai Margit is hasonló áhítattal kezeli a szövegét. Nemcsak élmény így belefeledkezni történeteibe, de kemény munka is; nagyon különböző országokat, embereket, hatalmakat akar megérteni és megértetni, vállalva, hogy elfogult.
A legelső – hatalmas – sikert A francia hagyaték című könyvével érte el: egy Szovjetunióban ragadt francia asszony kálváriáját – mint saját nagyanyjáét – meséli el benne, egyszerű, nagyon pontos és választékos nyelven.
A mostani sikerdarabja A francia pilóta. Nem a Kisherceg tragikus sorsú írójának, Saint-Exupéry-nek lezuhanását írja meg, egy ismeretlen hősnek állít emléket: Jacques Dorme-nak, aki a spanyol polgárháború után, megszökve a náciktól, a nagy orosz tajgára vetődik, ahol segít az Alszib (Alaszka-Szibéria) titkos vonalán – amerikai hadianyagot, repülőket szállítva – a vergődő Vörös Hadseregnek. A fiatal francia férfi nemcsak a bátorságát és tudását őszintén elismerő szovjet pilóták nagyrabecsülését kapja meg – az időjárás és a sztálini kémszervezet, az NKVD miatt is – fagyos, veszélyes világban, hanem élete szerelmét is egy röpke hétre: Alexandrát, aki A francia hagyaték nőfigurájának feltámadása. Itt és most nem az író nagymamája, hanem egy ismerős, aki egy kivégzett szülők árva gyermekét – kiközösített, igazi életet csak az álmaiban élő fiúcskát – néha befogad magához a sztyeppei városka ócska házába, és franciául tanít.
Eközben nemcsak egy – háborúban, fagyban és vérben kiviruló, tiszta, életnyi idő helyett napokban mért – szerelem, de a világégés kataklizmája, Sztálin irtózatos hatalmának őrült szennye, egy hatvanas évekbeli árvaház mindennapjai, és a mostani Franciaország égető gondjai is kibomlanak a lapokon. A mű tömény minden vonatkozásban: történelmi, földrajzi, szociológiai és pszichológiai vetületei mind értéket adnak úgy, hogy a mondatok a szív legközepét érintik meg. Műmájer erőlködés, giccs nélkül. Mint Makine minden művében.
Szász Judit